Vasárnap érkezik a Mikulás Párkányba

PárkányKözös gyertyagyújtásra várják az érdeklődőket vasárnaponként a párkányi Sétálóutcán. A koszorút vasárnap ökumenikus szertartás keretében Pólya Csaba lelkész és Magyar Károly esperes áldotta meg.

Párkány

Közös gyertyagyújtásra várják az érdeklődőket vasárnaponként a párkányi Sétálóutcán. A koszorút vasárnap ökumenikus szertartás keretében Pólya Csaba lelkész és Magyar Károly esperes áldotta meg. Első gyertyáját Eugen Szabó, Párkány polgármestere gyújtotta meg.

Az ünnepi szertartáson a Kisbojtár néptánccsoport tagjai, az Ady Endre Alapiskolába és a Szent Imre Egyházi Óvodába járó gyerekek, valamint a szlovák alapiskolások karácsonyi dalokkal és versekkel fokozták a hangulatot. A közös ünnepvárásnak Párkányban korábban nem volt hagyománya. Tavaly a Hégli házaspár kezdeményezéseként indult a programsorozat, amelynek sok támogatója lett. Az idei program a művelődési központ, a város önkormányzata, a helyi kulturális csoportok és oktatási intézmények közös munkájának eredménye. A bronzvasárnapi (december 3.) gyertyagyújtást Mikulás-várással kapcsolták össze. A Mikulás 16.15-kor érkezik a Sétálóutcára. A gyertyagyújtás és a művelődési központban 17 órakor kezdődő mesejáték után 18 órakor városi körútra indul. A művelődési központtól a Fő utcán haladva a Bérespartra megy hintójával. 18.15-re érkezik a Teraszok II. lakótelepre a Rákóczi utcai tornateremhez. A gyerekek 18.30-kor a Szent István utcai Jednota bevásárlóközpont előtt találkozhatnak vele. A tervek szerint 18.45-kor már az öreg Billa (Petőfi utca) parkolójában lesz. „A gyerekeknek apró meglepetéssel kedveskedik” – árulta el Júlia Źďárska, a városi művelődési központ vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?