Városi rendőrség nélkül marad Rimaszombat?

Rimaszombat.

Rimaszombat. A lakosság véleményét figyelembe véve idén komoly változtatásokra készül a helyi önkormányzat, például a városi rendőrség Cifrus István polgármester három fő problémakör megoldását tűzte ki a 2004-es évben: város közterület-fenntartó vállalatának teljes átalakítása, a város által fenntartott oktatási intézmények rendszerének megváltoztatása, valamint a városi képviselők által bírált városi rendőrség átszervezése vagy esetleges megszüntetése. Mindhárom tervezett lépés régóta várt, tovább már nem halogatható feladat lesz a rimaszombati városatyák számára.

Rimaszombat idén az ígéretek és az előzetes megállapodások szerint két új üzletközponttal gyarapodik. A harmadikat akkor kezdhetik el építeni, ha a Szociális Biztosító igazgatóságával sikerül megegyezni egy a városközpontban lévő telek elosztásáról. Februárban elindulnak a Hypernova, pár héten belül pedig a Kaufland áruházának alapozási munkálatai, s tárgyalások folynak a Tesco céggel is, amely szintén szeretne bevásárlóközpontot a városban. Cifrus István az év kiemelkedő eseményének tartja a Petőfi-szobor várható márciusi felavatását, amelyen az előzetes ígéretek szerint Szlovákia és Magyarország államfője is részt vesz majd.

A városi rendőrséggel kapcsolatban a polgármester szerint elengedhetetlen változásokra lesz szükség. A gazdasági elemzések szerint olcsóbb és hatékonyabb megoldás lenne, ha a városi rendőrség munkáját szolgáltatásként magán őrző-védő céggel végeztetnék. A városi rendőrség működtetése jelenleg mintegy ötmillió koronás tételt jelent az éves költségvetésben, a testület tevékenységével a lakosság és a városi képviselők egy része mégis elégedetlen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?