Van eredménye a roma polgárőrségnek

Dunaszerdahely k
Dunaszerdahely |

Májustól indult el a roma polgárőrség Dunaszerdahelyen három emberrel, június elején csatlakozott hozzájuk még egy ember. Nagy Darina, a polgármesteri hivatal vezetője megosztotta, van látható eredménye a kezdeményezésnek.

Március elsejétől szerették volna elindítani a roma polgárőrséget Dunaszerdahelyen, végül májustól indult el. A polgárőrök a város területén lévő roma közösséggel vannak aktív kapcsolatban, gyakorlatilag közvetítő szerepük van a városi rendőrség és az önkormányzat között.  

„A projekt két fő célterülete: rendtartás a Karcsai úton és a Karcsai úti romatelepen belüli a hulladékgazdálkodás működésének ellenőrzése. Elmondhatjuk, hogy kevesebb a szemét a Karcsai úton. Ez központi és meghatározó téma. Szeretnénk elérni, hogy a szemét a szemétkukába és a konténerbe kerüljön, ne az ablakon dobják ki. Most ez a polgárőrök elsődleges feladata. Probléma az is, hogy kintröl viszik be a szemetet a telepre, amit aztán ott szétválogatnak és a fel nem használt szemét ott marad. A négy polgárőr most ezt próbálja megakadályozni, hogy ne kerüljön be kintről szemét. Továbbá odafigyelnek arra, hogy a gyerekek napközben iskolába legyenek és ne a telepen”

 – mondta el Nagy Darina. A négy polgárőr hétfőtől péntekig, napi nyolc órában, napközben dolgozik, reggel nyolctól délután négy óráig. Bírságot nem szabhatnak ki, a rendet felügyelik, de egyenruhájuk lesz. A városi rendőrség felügyelete alá tartoznak, de munkaszerződésük a városházával van. A projekt időtartama a maximálisan igényelhető 30 hónap, bérük nagy részét Európai Uniós forrásból fedezik. 

„Hétvégén, amikor nincsenek szolgálatban, újra megnő a szemét a telepen. Elején vagyunk ennek a projektnek, de jól haladunk. Ki kell építeni a partnerséget a két fél között, hogy a polgárőrök is érezzék ennek a munkának a felelősségét, iskolázáson vesznek majd részt a hulladékgazdálkodás terén. Később szeretnénk őket behozni a városba, hogy tudjanak segíteni a városi rendőröknek, például az iskolák környékén a biztonságos átkelésnél” 

– zárta Nagy Darina.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?