Válság az aszály miatt

Komárom. Az aszály miatt a Komáromi járás termelői a kalászosok esetében az előző évekhez képest átlagosan 50 százalékos terméskiesésre számítanak.

Figyelembe véve, hogy az előző években mintegy 150 ezer tonna gabona termett, a bevételkiesés járási szinten 200-210 millió koronára becsülhető. Ha a következő két hétben sem hull számottevő csapadék, akkor a kukorica esetében is hasonló, 50 százalékos terméscsökkenésre lehet számítani, ami további 100 milliós hiányt eredményez – tájékoztatta lapunkat Pastorek Sándor, a komáromi regionális agrárkamara elnöke. Az év eleje óta tartó sertéshús- és tejfelvásárlási válság után tehát az időjárás mért újabb csapást a termelőkre. „Túlzás nélkül állíthatom, hogy a helyzet kezd kritikussá válni – mondta Pastorek. – Azt senki nem vonja kétségbe, hogy a 2000-es év aszályos volt, mi több, a kormány akkor a károk enyhítésére rendkívüli támogatást hagyott jóvá. Most viszont a 2000-ben mért csapadékmennyiségnek csupán a fele hullott járásunkban, és június első harmadában már 120 milliméteres csapadékhiányról beszélhetünk. Utoljára 1976-ban volt ekkora szárazság”

Mikulás Dzurinda miniszterelnök szerda esti televíziós nyilatkozata, mely szerint a mezőgazdasági termelők nem játszanak tiszta játszmát, mélységesen felháborította a gazdálkodókat. „Az adatok önmagukért beszélnek – mutatott rá a kamara elnöke. – Itt már többről van szó, mint néhány termelő kesergéséről. Nemrégiben a Komáromi járás legeredményesebb termelőinek összejövetelén megdöbbenve tapasztaltuk, hogy azok a gazdálkodók, akik az elmúlt 12 évben mindig nyereségesek voltak, idén egytől-egyig mínuszban vannak. Ebből a válságból a termelők saját maguk már nem képesek kilábalni.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?