Vallo: A tüntetések miatt arra kértük a rendőrséget, hogy védje meg Pozsonyt

Matúš Vallo

A csütörtökre (augusztus 5.) beharangozott újabb tüntetések miatt a főváros önkormányzata arra kérte a rendőrséget, hogy védje meg Pozsonyt – jelentette be Matúš Vallo főpolgármester azokra a felhívásokra hivatkozva, hogy a következő napokban az ország minden tájáról minél többen vonuljanak a fővárosba és akadályozzák a forgalmat.

„A rendőrfőkapitány azt mondta, hozzá kell szoknunk ez effajta véleménynyilvánításokhoz is, melyek másokat korlátoznak. Ezt tiszteletben is tartjuk. Csakhogy járványhelyzetben óriási különbséget látok aközött, hogy valaki kinyilvánítja a véleményét, vagy pedig veszélynek teszi ki Pozsony lakosságának egészségét és biztonságát, ami újabb lezárásokat eredményezhet” - jelentette ki Vallo. Rámutatott, hogy a pozsonyiak többsége felelősen viselkedik a járvány várható harmadik hulláma előtt, figyel a járványügyi szakértők figyelmeztetésere és betartja a higiéniai és egyéb szabályokat.

„Ezért tiszteletet érdemelnek, nem pedig azt, hogy gyalázzák, leköpdössék őket és órákra megbénítsák az egész várost” - szögezte le Vallo.

Csütörtökön ismét az oltás, a tesztelés és a járványügyi intézkedések, továbbá az államfő, a kormány és a parlament ellen fognak tüntetni Pozsony központjában. A közösségi hálókon terjedő felhívások szerint a tüntetők reggeltől a kormányhivatal és az elnöki palota előtt fognak tüntetni és ismét fontos útvonalakat akarnak blokkolni. A fővárosi és az állami rendőrség is készül a tüntetésekre, az Óváros (Staré Mesto) önkormányzata biztonsági okokból két napra ismét bezárja a Grassalkovich-palota kertjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?