Üzletközpontot építenének a Duna-parti zöldövezetben

Párkány |

<p>Több százan írták alá azt a petíciót, amelyben Párkány lakói a városrendezési terv módosítása ellen tiltakoznak. Ez ugyanis lehetővé tenné, hogy a Duna-parti zöldövezet átminősüljön, és üzletközpont épüljön ezen a helyen.</p>

„Nem az üzletközpont ellen van kifogásunk, hanem az ellen, hogy a Duna-parton épüljön meg. Az eddiginél is jobban leterhelné a Jesenský utcát és növelné a forgalmát. Nem beszélve a zajról, a porról és a környezetszennyezésről” – sorolta Tuloki Attila, a petíciós bizottság képviselője.

A párkányi képviselő-testület legutóbbi ülésén jóváhagyta a városrendezési terv módosításának kidolgoztatását, ami zöld utat adna a beruházásnak. A módosítás elfogadását a vállalkozói, az idegenforgalmi, a vagyongazdálkodási és a regionális bizottság nem javasolta. „2012-ben az építtető cég már benyújtott hasonló kérelmet, amit a testület elutasított. 2013 decemberében jóváhagytuk a városrendezési tervet, amit csak nagyon indokolt esetben célszerű módosítani. A módosítást több szempontból nem tartjuk indokoltnak. Elsősorban értékes zöldövezetről van szó, másodsorban a változás nagyon negatívan érintené a Dunaj lakótelepen élőket és a Jesenský utca lakóit, harmadsorban hasonló beruházásokat más városokban a település peremövezetében valósítanak meg” – fogalmazott Lengyel Attila, a bizottság elnöke.

„Értesüléseink szerint egy körforgalmat is építenének ezen a helyen, ami közvetlenül az ablakaink alá terelné a forgalmat. A megrakott kamionok az épülettől pár méterre haladnának el. Félő, hogy a házak nemcsak elértéktelenednének, hanem statikájuk is veszélybe kerülne” – tette hozzá Polák Péter, a petíciós bizottság tagja. A petíciót rövid idő alatt több százan írták alá. „Nem az ellen tiltakozunk, hogy megépüljön ez az üzletközpont. Azt szeretnénk, hogy ne a lakótelep közvetlen közelében, hanem a város peremén legyen, ahol erre több alkalmas terület is kínálkozik” – mondta Tuloki Attila.

A testület a városi hivatal építési osztályának javaslatára jóváhagyta ugyan a városrendezési terv módosításának kidolgozását, de elfogadásáról várhatóan májusi ülésén fog dönteni. Levélben megkerestük a befektető céget is, de nem kaptunk választ arra a kérdésre, milyen célra használnák a területet, nem erősítették meg az üzletközpont létesítéséről szóló információkat sem, és azt írták, nem tudnak a lakossági petícióról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?