Útvonaltervező

<p>Nem mindennapi újdonsággal készül meglepni a Tandem nonprofit szervezet a magyar egyetemistákat a nemrég elkezdődött nyári szemeszterben. A három magyar érintettségű egyetemi városban – Komáromban, Nyitrán és Pozsonyban – ugyanis márciustól pályaorientációs fókuszú önismereti képzést indítanak.</p>

A képzés célja, hogy a hallgatók jobban felmérhessék képességeiket és erősségeiket, rálássanak motivációikra, rövid és hosszú távú céljaikra, és ennek tükrében megfogalmazzák életpálya-stratégiájukat.
Tudatos életpálya-tervezés „Ez egy teljesen új kezdeményezés. Még szlovákul sincs nagy kínálat pályaorientációs és karriertervezési témájú tréningekben. Ezt az űrt szeretnénk kitölteni ezzel a négyrészes, összességében 20 órás képzéssel” – árulja el Hodossy Katalin, a program koordinátora. S hogy miért van egy ilyen képzésre szükség? „A középiskolás és egyetemista csoportokkal folytatott munkánk során azt tapasztaltuk, hogy a hagyományos oktatásból hiányzik az életpálya-tervezés. A fiatalok nagyon kevés információ alapján választanak egyetemet, szakot, és nincs, aki ezzel kapcsolatos dilemmáikban segítené őket. Az egyetemi hallgatók tanulmányaik során ismeretszintű tudást sajátítanak el, de ezt a tudást nagyon nehezen tudják érvényesíteni a munkaerőpiacra való kilépéskor, hiszen nincsenek felkészülve azokra a kihívásokra, amelyeket az álláskeresés és önálló életük megkezdése tartogat számukra. Ebben szeretnénk nekik segíteni azzal, hogy eszközöket adunk nekik az életpályájuk tudatos tervezéséhez, és felkészítjük őket a munkaerőpiacra való kilépésre” – tájékoztat a koordinátor, aki egyben a Tandem egyik vezetője is.

Sajátélmény és önismeret
A csoportokat a Tandem trénerei vezetik, az egész program szakmai védnöke pedig a nemzetközileg is elismert tréner, Hunčík Péter lesz. „Péterrel csaknem egy éve dolgozunk együtt: tavaly nyáron konfliktuskezelésben tartott nekünk továbbképzést, télen pedig a 60 órás önismereti képzésünket vezette Molnár Krisztával. Nagyon örülünk, hogy elvállalta a szupervíziót ezen a tréningsorozaton. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan konzultál a trénerekkel, és esetmegbeszéléseket tart neki” – árulja el Zöld Erika, aki két városban, Pozsonyban és Nyitrán is csoportot fog vezetni. „A képzéseinket nem formális módszerekre alapozzuk, vagyis nem előadunk vagy prezentációt tartunk, hanem igyekszünk interaktívak lenni, hogy különböző szituációs játékokban és helyzetgyakorlatokban a résztvevők sajátélményeket szerezzenek, s ezáltal ismerjék meg jobban önmagukat, motivációikat, céljaikat, s persze képességeiket” – avat be minket a tréner a képzés módszereibe.
A képzésre magyar ajkú egyetemisták jelentkezhetnek március 6-ig az [email protected] címen. Bővebb információ a www.tandemno. sk honlapon kapható. A program a Szülőföld Alap támogatásával valósul meg.

A képzések időpontja:

Komárom

március 16., március 30., április 13., május 4., mindig 17.00–21.00 között

Nyitra

március 23., március 30., április 13., május 4., mindig 16.00–20.00 között

Pozsony

március 17., március 31., április 14., május 5., mindig 16.00–20.00 között (up)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?