Utódját értékelte Bastrnák - az utód reagált

Komárom |

<p>„Hazugság, káosz, hozzá nem értés” – e szavakkal jellemezte a jelenlegi városvezetés munkáját Bastrnák Tibor, aki 8 évig volt Komárom polgármestere.</p>

Bastrnák 100 nap elteltével sajtótájékoztatón mondott véleményt utódja, Anton Marek eddigi tevékenységéről.

Leszögezte: december végén rendben zajlott a város átadása, amit jegyzőkönyv bizonyít, szó sincs tehát hiányzó szerződésekről, lejárt és kifizetetlen számlákról. Szerinte hazugság, amit a mostani városvezetés terjeszt ezzel kapcsolatban. Bírálta, hogy április közepén még nincs elfogadva a 2010-es év zárszámadása, ami nélkül nem lehet semmilyen pályázatot benyújtani. Visszautasította azt a vádat is, mely szerint a közbeszerzések során árdrágítások történtek volna. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a főkönyv szerint december 31-én 433 ezer euró volt a város számláján, és ha az oktatási intézményeket, valamint a városi cégeket is figyelembe vesszük, 934 ezer euró. Idén az állami költségvetésből adó-újraelosztás címen már 2,1 millió eurót kapott Komárom, tehát nem igaz, hogy nincs pénze a városnak.

Bastrnák úgy véli, három út áll a város előtt: vagy leállnak a beruházások, vagy – a jelenlegi vezetés elképzelései szerint – hitelből oldják meg a fejlesztéseket, eladósítva ezzel a jövő nemzedékeket, vagy uniós pénzeket hívnak le. Ez utóbbin kellene munkálkodnia a mostani vezetésnek is, szögezte le Bastrnák Tibor.

Novák Tamás alpolgármester úgy véli: súlyos kijelentéseket tett a volt polgármester, éppen ezért még a héten részletes, számokkal alátámasztott sajtónyilatkozatban reagálnak szavaira. Ebben tételesen kifejtik, milyen kondícióban vette át a várost az új vezetés, és mi történt az elmúlt hónapokban.

(A cikk április 20-án jelent meg lapunk regionális kiadásában.)

MUDr. Anton Marek Komárom város polgármesterének állásfoglalása

A Bumm.sk hírportál 2011. április 14-i, a Delta regionális hetilapja 2011. április 18-i és az Új Szó napilap 2011. április 20-i számában Bastrnák Tibor palamenti képviselő, Komárom volt polgármestere sajtótájékoztatójával és a városvezetés értékelésével kapcsolatos írásokra a következő nyilatkozatot adom:

1.    Bastrnák Tibor állítása szerint a decemberi átadása és átvétele az új városvezetésnek teljes rendben zajlott, egyetlen számla sem maradt kifizetlenül. Ellentétben ezzel az állítással, az átadás a novemberi kommunális választásokat követő, december 27-én, Szlovákiai viszonylatban az utolsóként azaz a törvényben megszabott legutolsó napon történt meg.  Ami a kifizetett számlákat illeti, míg 2010. január 1-jén a város számláján 1,2 millió euró (mintegy 36 millió korona) tartalék áll rendelkezésre, 2011. január 1-jén a városnak 800 ezer euró (mintegy 24 millió korona) pénzhiánnyal kezdte a működését. Továbbá az új vezetés „gondjaira bízta“ a 2010. évben felvett, és 2010. december 31-i hatállyal lejárt, de vissza nem fizetett 1,3 millió euró (mintegy 39 millió korona) hitel rendezését, amit az új vezetés és a képviselő-testület  2011. január első napjaiban  oldott meg előre a 2011-es városi költségvetés terhére. Megjegyzem, hogy a folyó városi költségek folymatos biztosítására felvett hitel nagy részét  a volt polgármester a testület jóváhagyása nélkül, a költségvetési törvény megsértésével  a 2010. novemberében átadott kerékpárút finanszírozására fordította. Az átadáskor az újonnan megválasztott alpolgármesterek jelenlétében a hitellel kapcsolatos kérdéseimre Bastrnák Tibor nem volt hajlandó válaszolni, illetve arra magyarázta ki magát, hogy minden részletre nem emlékezhet...
2.    Az az állítása, miszerint 2010. december 27-én a városi bankszámlán 433 ezer euró (mintegy 13 millió korona) - a városi cégekkel  pénzével együtt 934 ezer euró (mintegy 28 millió korona) - volt ugyancsak félrevezető, ugyanis a 2010-ben keletkezett számlákat december 27. és 31. között ki kellett fizetni, miközben 2011. január 1-jén a városnak 1 millió 50 ezer euró (mintegy 31 millió korona) tartozása maradt.
3.    A volt polgármester a város 2011-es  költségvetést is bírálta. Tény, hogy, ezt a testület 2011. március 31-én fogadta el, viszont tudni kell azt is, hogy az említett költségvetésre vonatkozó javaslatot Bastrnák Tibor volt polgármesternek kellett volna még 2010-es  év végén megtárgyalásra és elfogadására benyújtania a testületnek. Ezt ő, az ország többi polgármesterével ellentétben, aki felelősséget érzett városa további sorsát illetően, nem tette meg. További állítása, miszerint a város, ellentétben a tavalyi költségvetéssel az idén többet költ a folyó kiadásaira, ugyancsak magyarázatot igényel. A benyújtott kötségvetési javaslatunk  270 ezer euróval (mintegy 8 millió korona) csökkentette volna az évi folyó kiadásokat, de a MOST-HÍD párt csoport képviselői nyomására ezt a tavalyi szintre emelte a testület. Megjegyezem, hogy például a COM-MÉDIA Kft., a városi televízió üzemeltetője és a Komáromi lapok kiadója költségvetésére tett évi 120 ezer eurós javaslatunkat a  MOST-HÍD párt csoport képviselői 170 ezer euróra emeltették, miközben a régió hasonló szolgálatatást nyújtó városi intézményei lényegesen alacsonyabb dotáció mellett végzik munkájukat. Ezek szerint a COM-MÉDIA Kft. kivétel, rájuk nem vonatkoznak a takarékossági intézkedések, vajon miért nem?

4.    Ami  a takarékossággal kapcsolatos kritikát illetti, Bastrnák Tibor tudatosan csúsztat, mert „takarékossági“ okokból eddig tisztázatlan módon megszüntette a városi hivatal jogi osztályát annak vezetőjével (jogász) és a közbeszerzésekért felelős egyetlen kvalifikált szakelőadóval együtt. Ráadásul az időközben (pártja színeiben) képviselőnek megválasztott jogász-hivatalnoknak négy havi végkielégítést adott. Január elején távozott a hivatal elöljárója, a hivatal városfejlesztési és vagyonjogi osztálya jogásza és vezetője. Joggal feltételezhető, hogy a hivatal megbénítása, nem pedig a takarékosság volt cél. A megüresedett posztokat csak két esetben töltöttem be, a további négy munkakör máig üres és a májusi és júniusi hónap folyamán - a hivatal módósított struktúrájával összhangban – kerül betöltésre.
5.    Igaza van  volt polgármesternek abban, hogy város tulajdonában lévő, a városi tévét üzemeltő és a város lapját kiadó  COM-MÉDIA Kft. körüli ügy is bűzlik, de most már nagyon. A cég új alapító okiratát JUDr. Hortai Éva volt alpolgármester törvénysértő módon jegyeztette be a cégbíróságon a képviselő-testület tudomása és beleegyezése nélkül. Nyilvánvaló, hogy a cég tevékenysége nincs összhangban az alapító okirattal, mivel az ez év februárjában általam elrendelt átfogó gazdasági átvilágítás - amit a MOST-HÍD párt csoportja képviselői minden erejükkel gátolni próbáltak – ezt egyértelműen megállapította. Furcsálom, hogy éppen a Bastrnák Tibor vádol azzal, hogy politikai nominánst akartam a cég élére juttatni, hiszen Komárom város polgárai jól emlékeznek arra, hogy a novemberi helyhatósági választások idején Mgr. Pék Zoltán  ügyvezető és Mgr. Batta György főszerkesztő (a MOST-HÍD párt képviselői csoportja tagja) milyen módon állították a televíziót és a Komáromi Lapokat egy politikai párt, az akkori polgármester és pártja képviselőjelöltei feltétlen és teljeskörű szolgálatába. Hol itt az újságírói etika?
6.    Én, Bastrnák Tiborral ellentétben nem állítom azt, hogy hazudik, csak azt, hogy nem mond igazat és mélységesen elítélendő játékot űz azzal a mintegy tíz ezer választópolgárral, akinek elege lett “kiváló“ vezetői képességeiből és a város érdekében végzett „áldozatos“ munkájából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?