Párkány. Jövő csütörtöktől vasárnapig, azaz október 11-étől október 14-éig rendezik meg a városban Szlovákia egyik legnagyobb hagyományos őszi vásárát, a Simon-Júdát, amely idén már 461 éves lesz.
Útlezárások Párkány központjában
A vásár területi elrendezése az utóbbi évek során kialakult rendet követi, eszerint a standokat a korzón található Általános Hitelbank épületétől a Fő utca teljes hosszában és a Comenius utca Svätopluk utcáig terjedő részén találjuk majd meg, a körhintások pedig a Vadas fürdő parkolójában ütnek tanyát.
A területet szerdán, azaz október tizedikén reggel zárják le, és október 17-én, szerdán reggel nyitják meg újra a forgalom előtt. Ez alatt az idő alatt a vasútállomástól a Comenius utcán keresztül a Svätopluk utcáig közlekedhetnek az autósok, de jobban teszik, ha terelőút gyanánt a Gyártelepi utat használják.
Vigyázzanak a Nána felől érkezők, mert a Nánai úton zsákutcába kerülhetnek. Ebből az irányból a Bekötő úton juthatnak el a legegyszerűbben a Sobieski utcába. A templom körül, a Tűzoltó utcában és a Szent Imre utcában is közlekedhetnek majd a gépkocsik.
A lezárás teljes ideje alatt a tömegközlekedési eszközök ideiglenes forgalmi rend alapján közlekednek. A helyi (városi) autóbuszok vonala megváltozik, így ezek külön időszakos menetrend alapján járnak majd. A helyi és helyközi autóbuszok menetrendjének változásairól az Érsekújvári SAD párkányi kirendeltsége szórólapokon értesíti az utasokat – tudatta lapunkkal Csepregi Zoltán kirendeltségvezető. (buch)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.