Útlezárások a fővárosban, szünetelhet a hajóforgalom is (frissítve)

Pozsony |

<p>Várhatóan lezárják ma délelőtt a Tyrš rakpartot és a Bécsi utat a fővárosban a Duna magas vízállása miatt. A ligetfalui útszakaszok visszavonásig lesznek lezárva.</p>

Mivel a két forgalmas útszakasz lezárása miatt torlódásokra lehet számítani más útszakaszokon, szükség esetén a rendőrség fogja irányítani a forgalmat. „A rendőrség arra kéri a gépjármű-tulajdonosokat, ne parkoljanak ezeken az útszakaszokon. Aki ott parkol, vigye máshova a járművét, ellenkező esetben el lesznek vontatva” – mondta Petra Hrášková, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.  Ľuboš Krno, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat szóvivője elmondta, nagy a valószínűsége, hogy a Duna szlovákiai szakaszán leállítják a közlekedést. „Bár rendkívüli esemény nem történt, és a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet prognózisa sem teljesedett be, a vízszint folyamatosan emelkedő tendenciát mutat” – mondta a szóvivő.  FRISSÍTVEA Duna fővárosi szakaszán várhatóan 15 órakor állítják le a vízi közlekedést - közölte Jana Vadkertyová, az Állami Hajózási Felügyelet szóvivője. Egyes hajók már ma is a fővárosi kikötőben maradtak, mivel nem tudtak kihajózni a Kikötői-híd alatt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?