Utazási támogatást kapnának az iskolások

Az idei első testületi ülésre halasztotta az önkormányzat a város külterületein lakó diákok utazási hozzájárulásának odaítéléséről szóló döntést.GútaA beterjesztőtől azt kérték a képviselők, az anyagot egészítse ki a nem városi fenntartású alapiskolákba – azaz az egyházi és a speciális alapiskolákba

Az idei első testületi ülésre halasztotta az önkormányzat a város külterületein lakó diákok utazási hozzájárulásának odaítéléséről szóló döntést.

Gúta

A beterjesztőtől azt kérték a képviselők, az anyagot egészítse ki a nem városi fenntartású alapiskolákba – azaz az egyházi és a speciális alapiskolákba –, valamint az óvodákba beutazókra vonatkozó résszel is.

A decemberi ülésen Takács Imre, a közös tanügyi hivatal vezetője a határozati javaslat felvezetése során elmondta, az állam hozzájárul a diákok utazási költségeihez azokból a településekből, ahol nem található meg az adott iskolatípus. Nem igényelhetik viszont ezt a típusú támogatást a külső városrészekben élő diákok szülei, pedig ők is helyközi buszjárattal jutnak el az iskolába. Ebben a tanévben a két magyar és a szlovák városi alapiskolát 56 diák látogatja a külső városrészekből, azaz Pacsérokról, Császtáról, Királyrétről, Örtényről és Nagyszigetről. Ezen diákok családjainak anyagi terheit enyhítené a város által nyújtott utazási hozzájárulás, ami a számítások szerint 56 gyerekre havonta összesen 560 euró kiadást jelentene. A vita során felmerült, hogy nem kellene diszkriminálni azokat a szülőket sem, akiknek gyereke nem városi fenntartású iskolát látogat, hiszen ők is gútai polgárok. Elhangzott továbbá, hogy csak azok a diákok részesülnének az utazási támogatásból, akiknek nincs igazolatlan hiányzásuk. A testület végül azzal bízta meg a hivatalt, készítsen kimutatást arról, hány gyerek jár a jelzett városrészekből más típusú, azaz speciális és egyházi alapiskolába, illetve hányan látogatják onnan az óvodákat. Egyesek szerint ugyanis ki lehetne terjeszteni az óvodásokra is ezt a dotációt.

Az önkormányzat decemberben elfogadta a 2016-os költségvetést, ám az utazási támogatásra külön kiadási tétel nem szerepel a büdzsében. Ha a testület a következő ülésen megszavazza a határozatot, a szükséges összeget várhatóan az oktatásügyi keretből különítik el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?