Utat is építenek a töltés lábánál

Nádszeg. Erősítik a Feketevíz gátjait azn a szakaszokon, ahol a tavaszi árvíz idején a legnagyobb veszély fenyegette a falut.

Nádszeg. Erősítik a Feketevíz gátjait azn a szakaszokon, ahol a tavaszi árvíz idején a legnagyobb veszély fenyegette a falut. Juhos Ferenc polgármestertől megtudtuk, a vízügyi hatóság a teljes 12 kilométeres szakaszon megkezdte a töltés magasítását, a másik fázisban pedig a töltés mellett alakítanak ki olyan utat, amelyen szükség esetén a töltés bármely szakaszát nehéz járművekkel is meg tuják közelíteni. A tavaszi árvíz idején sok helyen gondot okozott, hogy az átázott talajon nem lehetett nagy járművel közlekedni, legfeljebb kistraktorokkal jutottak közel a veszélyes helyekhez, és a homokzsákokat több száz méternyire csak vállon, illetve helikopterrel lehetett eljuttatni. „Ez az építés teljes mértékben állami pénzből folyik, de mi biztosítottunk hozzá több mint hétezer köbméter földet, amit még az ősszel kitermeltek – tájékoztatott Juhos Ferenc – Ez is nagy segítség, mert különben valahonnét Diószeg mellől kellett volna ideszállítaniuk az anyagot, és mivel közelebb van a kitermelés, a szállítás sokkal olcsóbb, és ugyanannyi pénzből sokkal többet el tudnak szállítani.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?