Újraindul a hajóforgalom a Dunán

Még a hétvégén, vagy legkésőbb a jövő hét elején újraindulhat a hajóforgalom a Dunán.PozsonyÉrsek Árpád közlekedésügyi miniszter lapunknak úgy nyilatkozott, január közepén jegesedés miatt állították le a forgalmat a bősi vízerőműnél. Azóta a vajkai komp sem közlekedik.

Még a hétvégén, vagy legkésőbb a jövő hét elején újraindulhat a hajóforgalom a Dunán.

Pozsony

Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter lapunknak úgy nyilatkozott, január közepén jegesedés miatt állították le a forgalmat a bősi vízerőműnél. Azóta a vajkai komp sem közlekedik. A vízgazdálkodási vállalat alkalmazottai jégtörőkkel igyekeznek hajózhatóvá tenni a folyót. Jelenleg körülbelül 15 centiméter vastag jégtáblák úsznak a Dunán, amelyek kárt tehetnek a hajókban és a kompokban.

Dúcz József, a Vízgazdálkodási Vállalat képviselője nyilatkozatőban közölte, két teherhajó várakozik a bősi zsilipkamrák előtt, Pozsonyban további öt, a folyó magyarországi szakaszáb pedig több Bécsbe tartó hajó vesztegel. Magyarországon az alacsony vízszint miatt korlátozták a hajóforgalmat.

(béva, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?