Újraépítik a lebombázott nagypréposti palotát

A Nyitrai Fórum Polgári Társu-lás és a városháza is kifogáso-kat emelt a helyi püspökség terve ellen, miszerint újraépí-tené a zobori kötélpályát.NyitraA felhívás szerint nem lehet tudni, hoz-e a városnak annyi bevételt az új kötélpálya, amennyi kárt okoz a környezetben.

A Nyitrai Fórum Polgári Társu-lás és a városháza is kifogáso-kat emelt a helyi püspökség terve ellen, miszerint újraépí-tené a zobori kötélpályát.

Nyitra

A felhívás szerint nem lehet tudni, hoz-e a városnak annyi bevételt az új kötélpálya, amennyi kárt okoz a környezetben. A polgármester szintén levelet írt a püspöknek, hogy fontolja meg a beruházást.

A zobori libegő 1995 óta nem működik, azóta számos terv született a felújítására, de egyik sem valósult meg. A hegytetőn található végállomás alatti terület egyházi tulajdonban van, ezért a helyi püspökség állt elő a tervvel, hogy felújítaná, és szállodát építtetne a végállomásnál. Az elképzelés szerint a kötélpályát 2018-ban és 2019-ben építenék, hossza 322 méter lenne, és óránként háromszáz személyt vinne fel a hegytetőre. Útvonala kizárólag a püspökség tulajdonában lévő beépítetlen területek felett, a zobori tüdőszanatórium felé vezető út mentén lenne. A püspökség elképzelése szerint az új kötélpálya a tüdőkórháztól indulna, ugyanitt parkolóhelyeket is létesítenének.

Tiltakoznak a felvonó ellen

A terv azonban nem aratott osztatlan lelkesedést, amint a püspökség nyilvánosságra hozta, a városban polgári kezdeményezés indult azzal a céllal, hogy szakmai és társadalmi vitát indítson a kötélpálya és az ahhoz társuló szálloda, kerékpárút, turistaútvonal, valamint sípálya létrehozásáról. A Nyitrai Fórum Polgári Társulás kifogásolja, hogy a püspöki hivatal nem készíttetett környezetvédelmi hatástanulmányt.

A püspöki hivatal közgazdásza, Martin Štofko szerint a kifogások mondvacsináltak, hiszen az új kötélpálya útvonala nem lenne hosszabb, mint a régié, és új épületeket sem építenének a végállomáson, csak a régieket újítanák fel. „Egyedül a kötélpálya útvonala és az ahhoz szükséges oszlopsor lenne új, de ez sem járna komoly beavatkozással. „Komikus dolog a természeten ejtett sebről beszélni, ha ezt a sebet pont a darázsi ipari parkból nézzük, amely a környék legjobb termőtalaján épült” – véli Štofko. Szerinte lakóházak építése sokkal nagyobb veszélyt jelent a Zobor természetes környezetére, mint a kötélpálya. „Mi nem akarjuk mindenáron ezt a kötélpályát, és végképp nem akarjuk a nyitrai polgárok akarata ellenében. Ha nincs rá igény, nem fogjuk erőltetni” – mondta.

Több kár, mint haszon?

Jozef Dvonč polgármester is levelet írt Viliam Judák nyitrai megyéspüspöknek, amelyben arra kéri, hogy a lakossági ellenvetésekre való tekintettel „körültekintően értékelje át a kötélpálya építésének tervét”. A polgármester azt javasolja, bocsássák társadalmi vitára a kérdést, hogy a turisztikai attrakció ne terhelje túlságosan a környezetet, és ne okozzon nagyobb kárt, mint amennyi hasznot hozhat a városnak.

A zobori kötélpálya mellett más építkezésekbe is kezdene a nyitrai püspöki hivatal: fontolgatja a várdombra, a püspöki hivatalba vezető sikló építését és az 1945-ben lebombázott nagypréposti palota újraépítését is. Azóta a nyitrai káptalan fejének, a nagyprépostnak otthont adó palotának csak egy része áll a várdombon, az eredeti épületre csupán az idős nyitraiak emlékeznek. A kétemeletes rokokó-klasszicista nagypréposti palotát 1778 és 1780 között Mária Terézia építtette Franz Anton Hildebrandt tervei alapján. A második világháborúban, Nyitra bombázása során olyan súlyos károk érték, hogy csak a középső traktus földszinti részét hozták rendbe, azóta fel sem merült a teljes felújítás lehetősége.

Mária Terézia szobra

2017-ben azonban régészeti feltárást végeztek a várdombon, és előkerültek az épület alapjai. „Ez adta a rekonstrukció ötletét. A régi fényképek alapján készíttettük a terveket, amelyeket már a műemlékvédelmi hivatal is jóváhagyott” – mondta Martin Štofko, a püspöki hivatal közgazdásza. „Amint a nagypréposti palotát újraépítjük, oda költözik a püspöki hivatal egy része, amely helyére az egyházmegyei múzeum költözik a püspöki palotába. Ezáltal a várpalota teljes földszinti része, kivéve a püspöki titkárságot, hozzáférhető lesz a nyilvánosság számára.”

A püspökség már kidolgoztatta a terveket, ha minden jól megy, még idén elkezdené és egy éven belül be is fejezné az építkezést. Az eredeti épület mellvédjén állt Mária Terézia szobra, ez 1992 óta a pozsonyi Grassalkovich-palota kertjében áll. A nyitrai püspökség szeretné visszaszerezni, de ha nem sikerül, elkészítteti a szobor másolatát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?