Újra motoros találkozó Bősön

A régebbi motoroknak is nagy kultuszuk van
Bős |

Most hétvégén 18. alkalommal rendezték meg két év kihagyás után a szokásos csallóközi motoros találkozót Bősön.

Koncertekkel, ínycsiklandozó ételekkel, valamint remek társasággal várták a bulizni vágyókat az Amade Parkban, Bősön. A kétnapos rendezvényen több zenekar is fellépett, pénteken az Afium, a Fekete Bárányok, a P. Mobil, Leander Kills és az AB/CD, szombaton pedig a ChapteR 5, a Historica, a Kowalsky meg a Vega, a Pokolgép, valamint a Mad-ness zenekar. A pandémia miatti két év szünet ellenére is törtlen volt az érdeklődés az esemény iránt, így idén is csordultig telt sátrakkal, motorokkal és szórakozni vágyókkal a vadregényes Amade Park.

A nagy a nagyoknak, a kicsi a kicsiknek (Kürthy Judit felvétele)

A bevételt ebben az évben is nagyrészt támogatásra fordítják

„Idén nagyobb költségvetéssel dolgoztunk, a színpadot is kicsit másképp helyeztük el mint korábban. Mi sem voltunk biztosak abban, hogy a háború és a nagy infláció mellett, valamint a Covid utáni bezártság miatt volna-e még kedvük az embereknek szórakozni”

– mondja Csölle Zoltán, a rendezvény fő szervezője, a Csallóközi Bikák Klubjának oszlopos tagja. Idén is, ahogy minden korábbi alkalommal az esemény csaknem teljes bevételét támogatásra fordítják. Utoljára gyerekotthonoknak ajánlották fel, valamint a dunaszerdahelyi kórháznak vettek belőle playstationöket, televíziókat.

A szelíd motoros

A rendezvényre nem csak csoportosan, hanem egyénileg is érkeztek látogatók.

„Valamikor én is egy nagyobb bandával motoroztam együtt, majd jött egy törés az életemben. Sajnos egy nagyon jó barátom motorbalesetet szenvedett Kisudvarnok és Dunatőkés között. Elesett és meghalt. Ekkor átértékeltem magamban a dolgokat, nem sokra rá megszületett a kislányom is. Egyszerűen elkezdtem máshogy látni a dolgokat. Amikor felülök a motoromra, csakis a saját tempómban haladok”

– mondja Szalay György, kamionsofőr. A motoros létet nehéz összeegyeztetni a családi élettel, állítja. Annak ellenére, hogy 13 éves korában már elkezdődött a motorok iránti szerelme – egy Jawa Pionier-rel kezdte, most már sokkal erősebb, egy olasz ezres motorja van –, pontosan tudja, hogy van egy határ, amit nem léphet át.

A motorozás olyan számomra, mint másnak egy könnyed séta a parkban, nekem ez tisztítja ki a fejem.

- teszi hozzá. A rendezvényen akkor sem unatkoztak a résztvevők, ha épp nem volt koncert, a baráti beszélgetések, a finom ételkülönlegességek és a kellemes hangulatú sátrak mellett sörivó versenyre és csoportos kötélhúzásra is jelentkezhettek a vállalkozókedvűek.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?