Újra lehet orvosi ügyelet Szencen

Szenc |

<p>Néhány éves kihagyás után újra lehet orvosi ügyelet a járási székhelyen. A város már tárgyalt a megyei önkormányzattal.</p>

„Augusztus végén tárgyaltunk a megyei önkormányzattal a szolgálat újraindításáról” – tájékoztatta a képviselőket Karol Kvál, Szenc polgármestere a képviselő-testület legutóbbi ülésén. A polgármester elmondta, ígéretet kaptak arra, hogy ha lesz érdeklődő, aki megfelel a törvény által előírt feltételeknek, a megye megadja a szükséges engedélyt. „Ha valaki hajlandó lenne működtetni az ügyeletet, a megye jóváhagyja” – folytatta Kvál. Jana Turanská városi képviselő rámutatott, korábban azt állította a városvezetés, hogy nem lehet újraindítani az orvosi ügyeletet. „Négy évvel ezelőtt szó sem lehetett erről” – közölte a képviselőnő. Németh Gabriella (MKP) ezt azzal magyarázta, hogy a malackai (Malacky) kórházban új vállalat kezébe került az orvosi ügyelet működtetése és előfordulhat, hogy a cég a kerület más részein is működtetne készültségi rendelőt. „Emiatt volt szükség az egyeztetésre. Ha a vállalat érdeklődne a szenci ügyelet működtetése iránt, biztosítékot akarunk afelől, hogy nem lesz gond az engedélyezéssel” – mondta Németh Gabriella. A szenci rendelőintézetben 2008 októberében szűnt meg az orvosi ügyelet. A felnőtt pácienseket ezután a pozsonyi, ružinovi rendelőintézetben látták el, a gyerekeket a kramárei gyermekklinikán fogadták. A szenci városi újság akkori számának tájékoztatása szerint a rendelőintézetek közelében gyógyszertárak is vannak, aminek köszönhetően jobb és teljes körű egészségügyi ellátást nyújtanak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?