Újabb iskola és óvoda zár be a koronavírus miatt Szlovákiában

üres pad
Krasznó |

A csacai járásbeli Krasznó (Krásno nad Kysucou) város válságstábja hétfőtől elrendelte a Mládežnícka utcai alapiskola és a Lesnícka utcai óvoda bezárását. A város honlapján található információk szerint a döntés oka a járványügyi helyzet rosszabbra fordulása, illetve a koronavírus-fertőzöttek számának az emelkedése.

A Lesnícka utcai óvodának július 13-án kellene újra kinyitnia. A válságstáb javasolja a sportrendezvények törlését, és az edzéseken részt vevő sportolók számának a csökkentését. A javaslat a kulturális rendezvényeket is érinti. Ezenkívül azt tanácsolják, hogy senki ne látogassa a gyermekjátszótereket, és hogy a kerékpárúton is csak korlátozott számban közlekedjenek az emberek. Továbbá korlátoznák a csoportos összejöveteleket, és a szájmaszkok viselésére, illetve a fertőtlenítőszerek használatára hívják fel a figyelmet.

„Krasznó városa arra kéri a lakosokat, hogy ne látogassák a hivatalokat, és éljenek az elektronikus ügyintézés lehetőségével. Megelőző intézkedésekről van szó, ezért arra kérjük a lakosokat, hogy az intézkedéseket fegyelmezetten kezeljék, és tartsák be az egészségügyi rendelkezéseket”

– áll a város honlapján.

„A Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) számított z új esetek számának növekedésére, mivel az egészségügyi szakemberek igyekeznek felkutatni minden olyan személyt, aki kapcsolatba került az igazolt fertőzöttekkel, és rajtuk is elvégezni a tesztet. A pozitív esetek nagy részében fennáll az epidemiológiai kapcsolat azokkal a személyekkel, akiknél korábban igazolták a fertőzést. Legtöbbször családi kapcsolatokról van szó. Ugyanakkor olyan esetek is vannak, amikor valaki külföldről hozta haza a megbetegedést” – tette hozzá Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője.

Emlékeztetett: a csacai Regionális Közegészségügyi Hivatal nem ajánlja a tömegrendezvények szervezését a Csacai és a Kiszucaújhelyi járásban (Kysucké Nové Mesto).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?