Újfajta képzés óvónőknek

A vártnál jóval nagyobb az érdeklődés a tavaszi szakmai napok iránt.ÉrsekújvárElkezdődtek a 24. tavaszi szakmai napok a Czuczor Gergely Alapiskolában és további három helyszínen.

A vártnál jóval nagyobb az érdeklődés a tavaszi szakmai napok iránt.

Érsekújvár

Elkezdődtek a 24. tavaszi szakmai napok a Czuczor Gergely Alapiskolában és további három helyszínen. A szakmai találkozó május 28-ig tart, számos hazai és külföldi szakember tart előadást.

Novák Monika iskolaigazgató elmondta, a rendezvény társszervezője a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) és a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete. Az előadásokat úgy állították össze, hogy a Pázmány Péter Gimnázium, valamint a Blaho Pál utcai óvoda pedagógusai, szülői közösségei is részt vegyenek a képzéseken. A nyitórendezvényen Kollár Tibor, az SZMPSZ Érsekújvári Területi Választmányának elnöke köszöntötte a kollégákat és a szülőket. „Remélem, egymást gazdagítva olyan tapasztalatokat, ismereteket szerzünk, melyek munkánk során hasznunkra válnak. Ez a szakmai napok egyik fontos célja és a gyerekek érdeke” – mondta Kollár Tibor. A nyitóelőadást a budapesti Kozma-Vízkeleti Dániel családi pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus tartotta. Az Egymásra utalva című előadásában a szakember hangsúlyozta a pedagógusok, a szülők és a gyermekek közti kommunikáció fontosságát, egymás elfogadását, a közös célok megfogalmazását. Ölveczky Árpád, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola igazgatója, táncoktató, néptánc-foglalkozást tartott a régióbeli óvónőknek, nevelőknek, iskolai hagyományőrző csoportok vezetőinek. A digitális interaktív oktatás módszereivel is megismerkedtek a pedagógusok a gimnáziumban tartott angolórán. Tegnap Az olvasás királyság címmel tartottak alternatív irodalomórát Bosnyák Viktória író vezetésével az alapiskolában, délután Dian Viktória, a Móra Könyvkiadó főszerkesztője a problémaközpontú ifjúsági irodalomba nyújtott betekintést, végül Eszterág Ildikó, a Móra Könyvkiadó oktatási szakértője és Bosnyák Viktória író tartott foglalkozásokat a pedagógusoknak és a könyvtárosoknak az alapiskolában.

Lesz vásárlással egybekötött könyvkiállítás, és módszertani segítséget nyújtanak a pedagógusoknak az angol nyelv játékos oktatásához. A szakmai napok egyik fontos előadását május 23-án tartják a Blaho Pál utcai óvodában, ahol szó lesz arról, hogyan ismerkedjenek az államnyelvvel a magyar óvodások. Az előadó Pál Melinda, a vágfarkasdi óvoda pedagógusa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?