Nagytárkány. Újévi koncertet rendezett a község önkormányzata, a Csemadok helyi alapszervezete és a római katolikus plébánia a nagytárkányi római katolikus templomban. A rendezvényen részt vett Cibula János, Magyarország kassai konzulja is.
Újévi koncert a Tisza partján – a cunami áldozataiért
Nagytárkány. Újévi koncertet rendezett a község önkormányzata, a Csemadok helyi alapszervezete és a római katolikus plébánia a nagytárkányi római katolikus templomban. A rendezvényen részt vett Cibula János, Magyarország kassai konzulja is. A zsúfolásig megtelt templomban fellépett Nagy Lívia, a Miskolci Nemzeti Színház magán-operaénekese, Márton Zsolt Barna, a Marosvásárhelyi Filharmónia tagja, a törökbálinti Lendvai Károly Férfikórus, valamint a nagytárkányi Tisza Népdalkör. Kopasz József polgármester lapunknak elmondta, reméli, az idei, a már negyedízben megrendezett újévi koncertjükkel sikerült hagyományt teremteniük. Az első két rendezvényen a hazaiak mellett a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium kórusa lépett fel, a múlt évben pedig a zömmel nagykaposi nyugdíjasokból álló Erdélyi János Vegyes Kórus és a törökbálinti Lendvai Károly Férfikórus is eljött a rendezvényre. A fellépők hagyományosan egyházi éneket, népdalfeldolgozásokat és komolyzenei műveket adtak elő. A nagytárkányi újévi koncert egyben jótékonysági rendezvény is volt. Az érdeklődőknek belépődíjat nem kellett fizetniük, ám a rendezők a dél-ázsiai katasztrófa áldozatainak megsegítésére gyűjtést rendeztek. Az adományokat a szervezők a napokban a Vöröskereszt számlájára utalják át. Kopasz József azt is elmondta, hogy a helyi Tisza Népdalkör az idén több hazai és külföldi fellépésen is részt vesz. A kórus benevez az országos Bíborpiros Szép Rózsa versenybe, majd Magyarországon egy kórusminősítő fesztiválon vesznek részt. Két évvel ezelőtt a tibolddaróci versenyen szerezték meg az aranyfokozat minősítést, ezt az idén is szeretnék megőrizni. A nagytárkányi kórus júniusban Törökbálinton, júliusban Marosvásárhelyen, augusztusban pedig Kőröstárkányban koncertezik majd.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2010. 07.21.
Tiszta 1-es a szerdai Új Szóban!
2010. 03.02.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.