Újdonságok a dunaszerdahelyi Thermalparkban

Dunaszerdahely |

<p>A fürdő három felújított medencéjének ünnepélyes átadása zajlott szerdán a dunaszerdahelyi Thermálpark termál- és strandfürdőben, amelyen a város vezetése mellett Tibor Mikuš, Nagyszombat megye elnöke is részt vett. A városi tulajdonú részvénytársaság a fejlesztés egy újabb szakaszát tudhatja így maga mögött.</p>

A fürdő fejlesztési stratégiája az elmúlt hónapokban gyakorta politikai színezetű vitákat váltott ki a képviselő-testületben. Míg a Híd és a független képviselők frakciója népfürdő létrehozását szorgalmazta, az MKP-frakció, illetve Hájos Zoltán polgármester a szolgáltatások színvonalának emelését tartotta járható útnak. A polgármester erre a megnyitó során mondott beszédében is utalt.

„Nem tudok egyetérteni azzal, hogy népfürdőt építsünk Dunaszerdahelyen – közölte –, ez a fogalom az én értelmezésemben ugyanis tömegnyomort, alacsony szintű szolgáltatásokat takar. A közelmúltban megvalósult fejlesztés egy új irányt jelöl ki számunkra. Egy lepukkant, alacsony színvonalú szolgáltatásokat nyújtó termálfürdőre senki sem kíváncsi, a látogatók inkább a konkurenciát választanák; térségünkben pedig nemcsak az árakban, hanem a szolgáltatások terén is nagy a verseny.”

A Thermalpark területén megvalósult 2,8 millió eurós beruházás anyagi hátterét az UniCredit bank hitele biztosította. A polgármester elmondta: bízik abban, hogy a kivitelezés színvonalát látva a pénzintézet a város partnere lesz további két medence felújítása során is. Tibor Mikuš hangsúlyozta: fontos, hogy a térség magas színvonalú szolgáltatásokkal fogadja látogatóit. A fürdő igazgatójától, Somogyi Gábortól megtudtuk, remélhetőleg ősszel elkezdik az olasz- és a sportmedence teljes körű felújítását, ezzel együtt pedig a zöldterület rendezésére, öntözőberendezések felszerelésére és a járdák korszerűsítésére is sor kerül. Az előzetes számítások szerint mindez 1–1,5 millió euróba kerül majd. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?