Újabb vita a galántai polgármester és a képviselők között

Galánta |

<p>A galántai képviselők újra elfogadnák a város költségvetési tervezetét, megtörve a polgármester, Peter Paška vétóját.&nbsp;</p>

A város 2016-os költségvetését november végén szavazta meg egységesen az összes városi képviselő. A 10,5 millió eurós összegbe beleszámolták a standard kiadások mellett többek között a neogótikus kastély felújításával járó költségeket is. A polgármester azonban hiányolta a városi újság számára elkülönített összeget, amelyet a képviselők inkább egy magántelevíziónak adnának. Ez utóbbi 2016-tól kezdve évi 22 ezer euróért élő adásban közvetítene a testületi ülésekről és más, a város életével összefüggű eseményekről. Paška azzal érvel, hogy a Galántai újság már húsz éve informálja a lakosokat a városi szervezetek, a városi hivatal, a képviselők és a polgármester tevékenységéről. Ilyen költségvetés mellett azonban az újság megszűnne - figyelmeztetett a polgármester. A polgármesteri vétót a holnapi testületi ülésen akarják megtörni a képviselők. Peter Paška, valamint Ladilsav M. volt polgármester, Ján P., a városi hivatal volt elnöke és Peter A. városi építész ellen közbeszerzési csalás gyanújával indítottak eljárást. A polgármestert május 12-én vették őrizetbe a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség rendőrei. Paška ártatlannak vallja magát, az ügy állítása szerint az előző polgármester, Ladislav Maťašovksý hivatali ideje alá esik. A városi képviselők korábban bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Paška ellen, amit a többség meg is szavazott. Paška ezt tudomásul vette, a város éléről mégsem távozott.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?