<p>Vágsellye. Már másodszor módosították a szerződésbe foglalt feltételeket a városközpont</p>
Újabb többletkiadás a városközpont felújítására
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13867491980281_78.jpg.jpg?itok=NsJHx7t7)
SZÁZ ILDIKÓ
Jelentős többletkiadással jár az eredetileg 732 600 eurós európai uniós projekt. A nagyszabású beruházást idén év végéig be kell fejeznie a kivitelezőnek.
Először 54 ezer eurót, a decemberi önkormányzati ülésen pedig további 45 896 eurót kellett elkülöníteni a városi büdzséből, hogy elkészüljön a reneszánsz kastély és a templom közti terület, valamint a Pázmány Péter utca felújítása. A legutóbbi ülésen a képviselők hosszan tárgyaltak a jövő évi költségvetési tervezetről, annak lehetséges kockázatairól. A 2014-es büdzsétervezet bevételi és kiadási tétele kiegyenlített, 17 314 000 euró. Több képviselő is kétségbe vonta azonban, hogy a tervezett bevételek reálisak lennének. Tibor Baran (Híd) képviselő elmondta, egyelőre kérdéses a Vágkirályfai úton található telek eladása. A 400 ezer eurós vételárral csak akkor számolhatnak a 2014-es költségvetésben, ha teljesítik a telek iránt érdeklődő feltételét, és módosítják a városrendezési tervet. Július Morávek (független) képviselő nehezményezte, hogy a költségvetési tervezetet nem tárgyalták meg az egyes bizottságokban. Jozef Mečiar alpolgármester, a tervezet beterjesztője azzal érvelt, hogy jövőre az eddiginél valamivel magasabb támogatást várnak az államtól, és a városkasszába befolyó összeg egy részét európai uniós forrásból kapják. Vágsellye vezetése tárgyalt két koreai társaság tulajdonosával, a munkaadóktól 120 ezer eurót kaptak a cégekhez vezető járdák építésére. Martin Alföldi, Vágsellye polgármestere elmondta, megoldás született a Hollý utcai alapiskola felújítására, amire nem jutott pénz a városi büdzséből. Sikerült egyezséget kötniük egy vállalkozóval, a cég koncessziós szerződés alapján lecseréli az ajtókat és az ablakokat az iskola épületén. Ez azt jelenti, hogy a szerződésbe foglalt ideig a vállalkozóé, majd pedig az iskoláé lesz az energia megtakarításából származó bevétel.
Vágsellye önkormányzata februárig költségvetési provizóriummal működik, mert a tizenhat jelenlévő képviselőből csak öt szavazta meg a jövő évi büdzsét, ugyanennyien ellenezték, hatan pedig tartózkodtak a szavazástól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.