Újabb térfigyelő kamerákat szerelnek fel Nagytárkányban

Nagytárkány |

<p>A belügyminisztériumtól nyert támogatásnak köszönhetően hamarosan bővítik a néhány évvel ezelőtt kiépített térfigyelő rendszert a Tisza-parti községben.</p>

Kopasz József polgármester tájékoztatása szerint Nagytárkány központját – a községháza, a bérház, a buszmegálló, a posta, a futballpálya és a fő tér környékét – már 2005 júliusa óta figyelik kamerák. A rendszert akkor egy önkormányzati határozat értelmében saját források felhasználásával, mintegy 3320 euróért (100 ezerkorona)szereltettékfel. Mivel a helyiek pozitívan fogadták a kezdeményezést, úgy döntöttek, a hálózatot tovább bővítik. Idén a műszaki fejlesztésre a belügyminisztérium bűnmegelőzésre elkülönített pénzalapjából kaptak támogatást, így a faluban 4000 euró felhasználásával (120 504 korona) még a nyár folyamán négy újabb kamerát helyezhetnek el a köztereken. Elképzelhető, hogy az új berendezéseket a községi hivatalban működő központi egységre kapcsolják,ámazislehet,hogyegy másik, ugyancsak önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanban alakítanak ki egy újabb központot. Valószínűleg a bérlakások és az egészségügyi központ, valamint a legforgalmasabb utak közelébe telepítik a kamerákat. Nagytárkányban régebben viszonylag gyakoriakvoltakabetörések,arongálások és az egyéb kihágások, megtörtént, hogy egyetlen hét alatt háromszor törtek be az alapiskola épületébe. A polgármester elmondásaszerint2005ótaazonbanafalu
azon részein, ahol térfigyelő kamerák működnek, kimutathatóancsökkentarendzavarásokésa lopások száma, több esetben a rendőrségnek épp a kamerák álltal rögzített felvételek segítségével sikerült azonosítania az elkövetőket. A térfigyelők által rögzített digitális képet a központi memóriaegység néhány napig tudja tárolni, ha ezalatt az idő alatt nem érkezik bejelentés valamilyen kihágásról, a rendszer a legrégebben felvett képeket automatikusan törli. A térfigyelő kamerák működtetésével az önkormányzat személyiségi jogokat nem sért, a rendszer ugyanis hangot nem rögzít, és magántulajdonban lévő ingatlanokrólsemveszfelképeket. Nagytárkányban a közrend megőrzése egyébként nem egyszerű feladat, mivel néhány éve a határőrség itteni kaszárnyáját kiürítették, illetve a közeli tiszacsernyői rendőrőrsöt is felszámolták. A faluban a rendőri jelenlétet csupán a majd 20 kilométerre lévő királyhelmeci központból időnként kiküldött járőrkocsik jelentik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?