Újabb lovas szobrot kap Szent István

Komárom |

<p>Jövő év augusztus 20-án leplezik le a városban, a Lúdpiac téren Szent István király életnagyságú bronz lovas szobrát – jelentette be a szoborbizottság sajtótájékoztatóján Bastrnák Tibor polgármester.</p>

A városi képviselők a jövő évi költségvetésben már jóváhagytak 2,9 millió koronát (96 260 €) erre a célra, de november elsején lakossági gyűjtés is indul. „Hangsúlyoznám, hogy a testület döntésének köszönhetően megvan a pénz a szoborra. Ugyanakkor azt szeretnénk, ha közösségi összefogás is kísérné felállítását, és nemzetiségtől függetlenül minél többen magukénak éreznék ezt az alkotást.

A gyűjtésből befolyt összeget a szobor méltó környezetének kialakítására, egy tér létesítésére fordítjuk” – mondta Bastrnák Tibor. A polgármester mellett a szoborbizottság további tagjai Szénássy Zoltán tanár, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület tiszteletbeli elnöke, Litomericzky Nándor, a Palatinus Polgári Társulás elnöke, Hortai Éva alpolgármester és Andruskó Imre, a képviselő-testület MKP-frakciójának elnöke. Szénássy Zoltán szavai szerint ezeréves tartozását törleszti a város: Komárom sokat köszönhet István királynak, többek között besorolását a vármegyék közé. (vkm)
A teljes cikk szerdai nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?