Újabb hivatal ellenzi a tőketerebesi erőmű építését

Tőketerebes (Trebišov) |

<p>Elutasító állásfoglalást adott ki a Tőketerebesi Regionális Közegészségügyi Hivatal a városban tervezett széntüzelésű hőerőművel kapcsolatban. Ezzel már a második olyan intézmény, amely nem támogatja a tervezett beruházást - a Tőketerebesi Körzeti Hivatal civil- és katasztrófavédelmi osztálya után.</p>

A második elutasító szakvélemény miatt a Kassai Kerületi Építésügyi Hivatalban le is állt az engedélyeztetési eljárás. A szakhivatal most kétféleképpen léphet: vagy több időt ad a beruházónak a hiányzó adatok pótlásához, vagy pedig állásfoglalást ad ki az ügyben - véli Andrea Zlatňanská. a Greenpeace  kampánykoordinátora.
Tőketerebesen a kassai székhelyű Cseh-szlovák Energetikai Részvénytársaság a tervek szerint három, egyenként 240 megawatt teljesítményű széntüzelésű blokkot létesítene, valamint egy 165 megawatt teljesítményű gázüzemű blokkot. A helyi önkormányzat az eredetileg kiszemelt helyszínt már többször is elutasította, mert az légvonalban alig egy kilométernyire található a város központjától, méghozzá lakott terület tőszomszédságában. A körülbelül 22 ezer lakosú Tőketerebesen eddig több mint 9 ezer aláírást gyűjtöttek a tiltakozók.
Az erőműépítést Magyarországon számos hegyaljai, hegyközi és alsó-bodrogközi település ellenzi. Félő ugyanis, hogy az uralkodó szélirány miatt a tágabb észak-magyarországi régiót s azon belül a tokaji borvidéket is jelentősen szennyezné az ipari létesítmény. Határozottan ellenzi az ötletet a tokaji bort termelő szlovákiai gazdák, vállalkozók társulása is.
(t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?