Újabb díj az agyi érkatasztrófák kezeléséért a komáromi kórháznak

Hanáčková
Komárom |

Az Európai Stroke Szervezet (European Stroke Organization) ANGELS AWARDS gyémántplakettjét idén is elnyerte a kórház neurológiai osztálya.

Eva Hanáčková, a részleg főorvosa elmondta, 2021-ben 270 pácienst ápoltak szélütéssel, akik közül 237-an akut agyi inkfartust, heten ideiglenes ischaemiás rohamot, 26-an pedig agyvérzést szenvedtek. 134 betegnél szisztémás trombolízist alkalmaztak. Ezt a beavatkozást – amely gyakorlatilag az egyi inkfartus súlyos következményeit akadályozza meg – 2008 óta használják az intézményben, s azóta ez az egy évre jutó legmagasabb szám. A páciensek 61.2%-nál 20 percig alkalmazták ezt a gyógyítási módszert, amely átlagosan 23 percig tart.

„Ha agyi inkfartusról beszélünk, tényleg csak másodpercekről van szó, mert a vérrög által blokkolt ér súlyos, visszafordíthatatlan agykárosodást okoz. A kezeletlen páciens minden percben 1,9 neuront veszít az iszchemikus területen. Ezért annyra fontos minden egyes perc a trombolízis alkalmazásakor“

– fejtette ki Hanáčková. (AGEL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?