A Štefánik téren átalakított lakótömb látványterve - itt decemberben foglalhatják el a lakásokat az új lakosok (kép: önkormányzat)
Újabb bérlakások építésére bólintott rá a komáromi testület
A képviselő-testület 88 bérlakás építésére vonatkozó tervezetet hagyott jóvá. A város jövő tavasszal az Állami Lakásfejlesztési Alaphoz készül beadni egy újabb pályázatot. Ha sikerrel járnak, az új lakótömbök két-három év alatt épülhetnek meg.
A városban az elmúlt években Őrsújfalu városrészben, ill. a belváros szélén, a Štefánik parknál két régi épületet alakított át lakótömbökké az önkormányzat. A startlakásokkal elsősorban a fiatal családoknak szeretnének kedvezni. Az utóbbi helyszínen nemrég fejeződtek be a munkák, az új lakók pedig várhatóan december elején költözhetnek be.
A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén vitatták meg azt a tervezetet, amely az eddigi példáktól eltérően nem meglevő épületek felújítására, hanem teljesen új lakótömbök építésére irányulna a Belső körúton és a Dohány utcában. Keszegh Béla (független) polgármester elmondta, várhatóan jövő év májusában adnának be pályázatot az Állami Lakásfejlesztési Alaphoz. A cél továbbra is „fészekrakó”, szám szerint 88 lakás létrehozása, amely azonban nagyobb volumenű lenne az eddigi fejlesztésekhez képest. Jó eséllyel nem egyszerre épülnek meg a tömbök, hanem majd szakaszokra bontják a megépítésüket, így két-három év alatt fejeződhet majd be az építkezés. Ahogyan eddig, úgy a projektdokumentáció elkészítését és a kivitelezést is ugyanazon cégre bíznák, mivel ezzel egyrészt pénzt spórol a város, másrészt nem „mutogat majd egymásra” két különböző vállalat, ha valamilyen probléma adódik – fejtegette Keszegh. Az új pályázatot 2024 tavaszán tervezik beadni, s az eddigi tapasztalatok szerint jövő őszre várható annak kiértékelése. Az eddigi két példa szerint a 18 hónapos határidő helyett 12 havi munkával sikerült befejeznie az építkezéseket a kivitelezőnek, így ezúttal is bízni fognak a gyors munkavégzésben.
Keszegh arról is beszélt, hogy a beruházással új életet lehelhetnek a Spicc és a főerőd körülötti területbe. Ezt több különálló fejlesztés összehangolásával kívánják elérni. A tervek szerint a Vág-parti szakaszon hamarosan valódi sétányt alakítanak ki a járókelőknek, míg a Spicc legvégén 12 ezer euróból egy pihenőhelyet alakítanak ki, vagyis az érdeklődők végre szó szerint lesétálhatnak a Vág és a Duna találkozásához.
A képviselők részéről Andruskó Imre (Szövetség) és Kovács Dávid (független) szóltak hozzá, mindketten méltatták az önkormányzat és a polgármester terveit. Andruskó ugyanakkor arra figyelmeztetett, gondok adódhatnak a lakásfejlesztési alapnál, ha az új kormány valamilyen okból majd pénzeket von el tőlük. Kovács pedig arról beszélt, az alap köztudottan szigorú ellenőrzései során semmilyen hibát nem találtak a Štefánik park melletti lakótömb felújításánál, ami mutatja, hogy jó munkát végzett a kivitelező cég.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.