Új üzemeltető Ipolyság tömegközlekedésében

Ipolyság. Április elsejétől, azaz tegnaptól új üzemeltetője van az Ipolyság és Pereszlény városrész közti autóbusz-közlekedésnek. A járatokat mostantól a H+H UNIPO cég működteti – tájékoztatta lapunkat Lőrincz Pál, a társaság képviselője.

Ipolyság. Április elsejétől, azaz tegnaptól új üzemeltetője van az Ipolyság és Pereszlény városrész közti autóbusz-közlekedésnek. A járatokat mostantól a H+H UNIPO cég működteti – tájékoztatta lapunkat Lőrincz Pál, a társaság képviselője. Mint megtudtuk, Pereszlény lakói panaszt tettek a városi hivatalnál, mert az eddigi üzemeltető, az érsekújvári autóbusz-közlekedési vállalat (SAD) sofőrjei nem fogadták el az Ipolyságra bejáró iskolások városi közlekedésre érvényes bérleteit. Éppen ezért a járatok száma sem volt megfelelő, hiszen a gyerekek csak két buszt tudtak igénybe venni. Az új üzemeltető munkanapokon 24, szombaton 10, vasárnap pedig 16 járatot indít. A szerződés 2008-ig érvényes, a diákok 120 koronás havi bérlettel utaznak – közölte Lőrincz Pál. Márton Imre, a városi hivatal illetékes osztályvezetője elmondta: azért döntöttek a palásti székhelyű cég mellett, mert az összes követelménynek megfelelt, főként annak, hogy a működtetési költségek nem haladhatják meg a kerületi hivatal által az ipolysági városi tömegközlekedésre jóváhagyott évi 300 ezer koronát. A városnak joga van egy év múlva felülvizsgálni a működtetés feltételeit. Az új megoldás egy fillérjébe sem kerül Ipolyságnak, és a pereszlényiek óhaját is teljesíteni tudtuk – jegyezte meg az osztályvezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?