Új pihenőpark nyílt a Holt-Vág mellett Komáromban

Čistinka
Komárom |

A Lidl áruházlánc jóvoltából közvetlenül a Vág töltése mellett épült ki a „Čistinka“, ahol grillezésre, sportolásra és játszóterezésre egyaránt mód van.

A helyi önkéntesek korteskedésének köszönhetően a Lidl online szavazásán korábban összesen 62.354 szavazatot kapott a komáromi helyszín, így eldőlt, hogy a Holt-Vág északi előterében épülhet meg az ország újabb pihenőparkja. A nyári időszakban rendben lezajlott az építkezés, hivatalosan pedig szerdán adták át a helyszínt.

A helyben tartott sajtótájékoztatón Keszegh Béla (független) polgármester elmondta, a szavazás során megmutatták azt, hogy miként is működik a komáromi közösség. Emlékeztetett arra, hogy a város már három alkalommal volt sikeres a „Méhecskés“ játszóterek kapcsán az áruházlánc versenyeinegyúttal nagy értékelte, hogy az vállalat ilyen módon is nagy hangsúlyt fektet a társadalmi szerepvállalásra. Az önkormányzat több mint 20 ezer euróval járult hozzá a fejlesztéshez, amelyet elsősorban a tereprendezésre költöttek.

Zuzana Sobotová, a Lidl társadalmi felelősségvállalási projektjeinek vezetője arra utalt, hogy gyakorlatilag már évek óta ismételten találkoznak a komáromi aktivistákkal. Viccelődve megjegyezte, nem tudja, mit kell még Komárom számára kitalálniuk, ami még érdekes lehet a város számára. Hangsúlyozta, a park modulokból áll, amelyeket különböző módokon lehet elhelyezni, a komáromi pedig igazán tömörre, kompaktra sikeredett.

A közvetlenül a Vág töltésén végighaladó kerékpárút mellett található pihenőpark négy részből áll. Van lehetőség grillezésre, amelyhez asztalok és padok is társulnak. A labdasportok szerelmesei egy kisebb multifunkciós sportpályán hódolhatnak kedvtelésüknek, ill. egy pingpongasztal is a rendelkezésükre áll. Harmadsorban utcai edzőeszközök, végül pedig egy kisebb játszótér is található a pihenőparkban.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?