Új munkalehetőségek tavasszal?

Köztudott, hogy a Kárpát-medencének ezen a részén a gondok megoldásának két módja ismert. Az első a szőnyeg alá söprés, amelynek megvan az a bája, hogy ideig-óráig valóban azt a látszatot kelti: az adott probléma nem is létezik, illetve már rég megoldottuk. Tipikus példája ennek a cigánykérdés, melyet eddig mindig sikerült valahogy levenni a napirendről, bár a titkosszolgálatok több ízben is figyelmeztettek arra, hogy a szociális feszültség tettlegességben csúcsosodhat ki. Úgy is lett. A másik módszer a félmegoldások keresése és foganatosítása, amely szintén a „kirakatpolitika” egyik hatékony módszere, mellesleg az alibizmus egyik válfaja. Nos, ez esetben is ezzel állunk szemközt.

Kormányunk ugyanis tervbe vette, hogy ha már munkahelyeket kell teremtenie, nem áll meg a kis számoknál, hanem belevág a közepébe. A tervek közel háromezer új munkalehetőségről szólnak, miközben a statisztikai adatok szerint a munkanélküliek száma az országban több mint négyszázezer. Meglehet, az a lehetetlen helyzet áll elő, mint az egyik erőteljesen terjeszkedő szekta által „népszerűsített” mennyország esetében, ahová kizárólag a befolyásosak nyernek felvételt. Valahol sántít a kormánynak az az elképzelése is, hogy a szociálisan rászorulók számára a munkaeszközöket az önkormányzatok vásárolják meg, és a bérüket is fizessék ki – mert az állam azt majd megtéríti. Aki csak egy kicsit is „otthon van” a kistelepülések gazdasági irányításában, az nagyon jól tudja, hogy némelyiküket ezek a kiadások teljesen ellehetetleníthetnék. Az igazsághoz az jár a legközelebb, aki belátja: a szegénység és a nyomor nem csupán a romák kiváltsága ebben az országban.

Egy jó példa

Hasonló gondolat vezérelhette a hernádzsadányiakat is, akik próbát tettek: kik is azok, akik valóban akarnak dolgozni?

Az említett község – mai nevén Ždaňa – közel ezerháromszáz lelket számláló település Kassától délre. A Magyar Tudományos Akadémia etnikai térképe szerint 1941-ben lakosságának több mint 40 százalékát magyarok alkották; ötven évvel később, 1991-ben már statisztikailag nem volt kimutatható a magyar ajkú lakosok jelenléte, így a község fel sem került az etnikai térképre. Az itt élők valamennyien szlovákok – állította Ján Kokarda polgármester, amiből arra lehet következtetni, hogy a csaknem kétszáz roma is annak vallja magát. Hernádzsadányban – bár a roma lakosságot nem veti fel a jólét – nem voltak zavargások, nem szaggatták be az üzletek ajtait. Békésen várják a jobb idők beköszöntét.

Ottjártamkor – március 13-át írtunk – épp kezdetét vette a községben a tavaszi nagytakarítás. Negyvenhárom munkanélküli csinosította a község kis főterét, amelyet faluhelyen „piacnak” is szokás nevezni. Romák és a „többség” közösen, mert mindannyian a sajátjuknak tekintik. Valamint azért is, mert az akciónak tétje volt – mégpedig az aktiválási „díj” elnyerése, melynek nagysága április elsejétől elérheti akár az ezerötszáz koronát is. Megjegyzem: a jelenlévők némelyike számára havi ötszáz koronás többletpénz is mesés összeg volna, ám a létminimum alatt a jelenlévők közül csupán tizennyolcan élnek. A munka alól nem húzta ki magát Vladimír Zubko, Szlovákia Roma Tanácsa helyi alapszervezetének elnöke sem; ő azonban nem szociális eset.

„A munkanélkülieken kívül köszönettel tartozik a község az A.S.A. Slovensko Kft.-nek is, amely ingyen bocsátotta rendelkezésünkre az hulladék elszállításához szükséges hulladéktárolókat. Remélem, hogy rövidesen megkezdhetjük a csatornahálózat megépítését is, ami további munkalehetőséget teremtene a faluban.”