Régió

Új mozgalmi vezetőt választott a cserkészszövetség

Zsitvabesenyő | 2019. február 2-án tartotta Évértékelő Közgyűlését a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség az érsekújvári járásbeli Zsitvabesenyőn. A helyi kultúrház nagytermében több mint 100 cserkészvezető gyűlt össze. A cserkészek megvitatták a 2018-as év eseményeit, új mozgalmi vezetőt és Ellenőrző Bizottság tagokat választottak, a délután folyamán pedig forrásteremtéssel és online kommunikációval kapcsolatos képzésen vettek részt - írja a szövetség sajtóközleményében.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2019. február 5. 11:39

Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség
Fotók: Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség

Szombat délelőtt 9 órakor kezdődött a cserkészek szokásos éves közgyűlése, amelyen közel az összes cserkészcsapat képviselője részt vett. A délelőtt folyamán a különféle szervezeti beszámolókat hallgatták meg a tagok,az egyes területek felelőseinek kérdéseket tehettek fel, majd ebéd előtt titkos szavazással választották meg az új tisztségviselőket. A mozgalmi vezető helyét Végh Szilvia vette át, mindössze egy éves időszakra, mivel a tisztséget eddig betöltő Szpisák Ádám, személyes elfoglaltsága miatt kénytelen volt egy évvel a mandátum lejárta előtt lemondani posztjáról. 2019 februárjában járt le a szervezet Ellenőrző Bizottságánakmandátuma is, új elnököt és 8 tagot választottak. Az Ellenőrző Bizottságot Bozsaky Tamás vezeti a következő négy éves időszakban.

Végh Szilvia az elmúlt egy évben csapatmentorként tevékenykedett az SZMCS-ben, azelőtt pedig a kürti cserkészcsapat csapatvezetője volt éveken keresztül. A szervezeten belül a csapatmentorok feladata segíteni a cserkészcsapatok működését, nevelési, módszertani és adminisztratív kérdésekben is segítségükre vannak. Ezt a csapatmentori hálózatot pedig a mozgalmi vezető fogja össze, ő határozza meg a működésüket. „Az elmúlt egy év folyamán nagyon sok cserkészcsapatunkkal sikerült személyesen felvennem a kapcsolatot. 2018 az állapotfelmérésről szólt, megismertük a problémáikat, nehézségeiket, tudjuk, hogy mire van szükségük. Mint csapatmentor, azért dolgoztam a társaimmal együtt, hogy megoldást találjunk ezekre a problémákra. Mozgalmi vezetőként is erre fogok törekedni. Nagyon sok munka vár ránk a 2019-es évben, de izgalommal állok a kihívások elé. A felvidéki magyar közösség egyik legmeghatározóbb, neveléssel foglalkozó szervezeteként fontos az állandó fejlődés és fejlesztés, ezeknek a kereteit szeretném még inkább letisztázni a következő évben” – mondta Végh Szilvia.

 

Galéria
cserkészszövetség
cserkészszövetség
cserkészszövetség
cserkészszövetség
+2

A cserkészek a közgyűlés részeként különféle előadásokon, workshopokon is részt vettek. A forrásteremtésről és az online kommunikáció fontosságáról a Magyar Cserkészszövetség és a magyar kormány Emberi Erőforrás Támogatáskezelőjének (EMET) kollégái adtak elő. Az EMET munkatársai tájékoztatták a cserkészeket a magyarországi pályázati lehetőségekről, a magyarországi cserkésztestvérek pedig az alternatív forrásteremtési lehetőségekről beszéltek. Egy külön műhelymunka során az online kommunikáció és marketing non-profit szférában felhasználható eszközeiről hallgattak meg egy előadást a résztvevők. A nap végén pedig a rovercserkész korosztály (15-20 éves fiatalok) helyzete szervezetünkben, az ő bevonásuk és megtartásuk a cserkészetben volt a téma.

„Konferenciáinkkal lehetőséget teremtünk a cserkészcsapatok vezetőinek összegyűlni, és megvitatni minden problémát, ötletet, amely felmerül bennük az éves cserkészmunka során. Kiemelten fontos az is, hogy időközönként,amikor meg tudjunk állni egy pillanatra, kiértékeljük az elmúlt egy év tevékenységeit, és visszatekintsünk saját munkánkra, hogy még pontosabban tudjuk meghatározni a következő év céljait. Nagyon örülök, hogy a magyarországi EFOP programnak köszönhetően megvalósulhattak a délutáni műhelymunkáink, annak viszont még jobban, hogy cserkészvezetőink évről évre egyre nagyobb számban vesznek részt a közgyűlésen és konferencián. Szervezetünk számára ugyanis létfontosságú, hogy ne csak a cserkészcsapataink szintjén alakítsunk ki aktív és motiváló közösségeket” – mondta Gál Erik, az SZMCS elnöke.

 

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségről

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 1990. március 11-én alakult újjá, jelenleg több mint 1400 tagot számlál. Az elmúlt közel három évtized alatt Szlovákia legnagyobb magyar gyermek- és ifjúságnevelő szervezetévé nőtte ki magát. Gyermekekkel és fiatalokkal egyaránt, heti szinten önkéntes nevelőmunkát folytat. Pár évvel ezelőtt önerőből átalakította nevelési módszerét, 2018-ban pedig megújította a Cserkész című havilapot tartamilag, külsőleg egyaránt. A cserkészcsapatokban hónapról hónapra több száz gyermek számára teszik lehetővé a játszva fejlődés élményét.

 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Matovič pozíciója pár nappal ezelőtt még biztosabbnak tűnt, de a parlamenti felszólalásaival a koalíciós partnereinek egy részét is magára haragította

Holnap eldől Matovič sorsa

Baleset történt pozsonyban

Megállóba hajtott egy részeg sofőr Pozsonyban, legalább öten meghaltak

szélvihar

Riasztást adtak ki szélvihar miatt hétfőre!

baleset k

TRAGÉDIA: Borzalmas kínok között hagyta meghalni munkatársát egy férfi

új szó

Miről ír a hétfői Új Szó?

KVÍZ: Rejtvény kvíz 5. – Melyik szóra gondoltunk?

KVÍZ: Rejtvény kvíz 5. – Melyik szóra gondoltunk?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.