Új igazgatóval az új tanévben

királyhelmeci ovi
Királyhelmec |

A következő öt évben Pásztor Mónika személyében új vezető irányítja a bodrogközi település óvodáját.

 

Királyhelmecen azért kellett – még az év elején – meghirdetni a vezetői állást, mert az intézmény élén álló Illés Szilvia megbízatási időszaka lejárt. Akkor a fenntartó pályázatára hárman jelentkeztek, s bár mindannyian megfeleltek a feltételeknek, az iskolaszék egyik pályázó kinevezését sem javasolta. Az óvoda ideiglenes vezetője így a korábbi helyettes, Kiss Katalin lett, akinek törvényileg megszabott megbízatási időszaka augusztus elején járt le. Az azt megelőző időszakban az állást újra meghirdették, erre a felhívásra ketten jelentkeztek. Pataky Károly polgármester végül – az iskolaszék ajánlására – Pásztor Mónikát nevezte ki, aki helyettesének Palágyi Darinát választotta. Pásztor Mónika óvónői pályafutását 1983-ban, a csarnahói (Čarnahov) óvodában kezdte vezetőként, a helyi óvodákban 1989 óta dolgozik.

 

Kapcsolódó cikkünk

Királyhelmecen a korábbi városvezetés az addig önállóan működő négy óvodát közös igazgatóság alá vonta, közülük egyben, a Béke utcaiban pedig megszűnt az oktatás. A közigazgatásilag Királyhelmechez tartozó Fejszésen működő részleggel gondok voltak, amelyet a közegészségügyi hivatal döntése értelmében egy időre szintén be kellett zárni, ugyanis az intézménynek otthont adó régi épület műszaki állapota nem volt megfelelő.

A jelenlegi önkormányzat az elmúlt időszakban komoly összegeket fordított az óvodák modernizációjára, felújítására. Előbb az intézmény Kossuth utcai épületének rekonstrukciójára költött 198 ezer eurót, majd a munkálatok folytatására további 231 ezer euró hozzájárulás érkezett. A Fábry utcai részleg rekonstrukciójára és bővítésére tavaly 599 800 euró uniós támogatást nyert el a település. A modernizáció keretében az óvodában önálló konyhát is kialakítottak. A pályázatba foglaltak szerint az óvoda gyereklétszámának a következő öt évben fokozatosan 30%-kal kell növekednie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?