Megújul az óvoda Királyhelmecen

ovi helmec
Királyhelmec |

Az ötödik év végére a gyereklétszámnak 30%-kal kell növekednie.

Az új tanévben már a megújult óvodában fogadhatják a gyerekeket a Fábry utcai részlegben.

Királyhelmecen az intézmény Kossuth utcai épületének korszerűsítésére először 198 ezer eurót költöttek, később további 231 ezer euró érkezett a városhoz. Kicserélték az ajtókat és az ablakokat, felújították a fűtési rendszert, valamint a villamosvezeték-hálózatot. A Fábry utcai részleg rekonstrukciójára és bővítésére tavaly 599 800 eurót nyert el a település. Mórocz Péter, a Királyhelmeci Városi Hivatal projektmenedzsmenttel és városmarketinggel foglalkozó osztályának vezetője elmondta, a gyerekeket a felújítás idejére átköltöztették a magyar iskolába. Bár az építés jelenleg is zajlik, a településen többen tudni vélik, hogy az óvoda felújítása nem fejeződik be határidőre. 

Az osztályvezető tájékoztatása szerint azonban a határidők módosítását semmi sem indokolja. Az építési munkák ugyan a tervezettnél kicsit később, idén tavasszal kezdődtek el, ám ezek elvégzését a kivitelező kilenc hét alatt vállalta, így júniusban biztosan befejeződnek. A késlekedést az okozta, hogy a belügyminisztérium hosszú ideig ellenőrizte a közbeszerzési eljárás törvényességét, melyet egy külső cég bonyolított, november végén, december elején, amikorra a közbeszerzés lezárult, nem lett volna észszerű elkezdeni az építkezést. Mórocz Péter elmondta, hamarosan új közbeszerzést írnak ki a bútor megvásárlására, valamint az óvodában új konyhát is kialakítanak. Ennek engedélyeztetése hosszabb időt vehet igénybe, de annak nem látja akadályát, hogy szeptemberben a megújult környezetben kezdhessék meg a foglalkozásokat. A projektet 2019 áprilisáig kell lezárni, utána öt éven belül 30%-kal kell növekednie a gyerekek létszámának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?