Új családi házak épülnek

Nagykapos. Az Ung-vidék központjában új városrész épül. Az eredeti tervek szerint egy újabb, a Centrum I-es lakótelephez hasonló épült volna, település vezetői azonban 1993-ban módosították a terveket.

Nagykapos. Az Ung-vidék központjában új városrész épül. Az eredeti tervek szerint egy újabb, a Centrum I-es lakótelephez hasonló épült volna, település vezetői azonban 1993-ban módosították a terveket. Úgy döntöttek, hogy a Fő út és a Záhradná utca közti területen nem nyolcemeletes bérházakat húznak fel, hanem egy 26 családi házból álló, 2-3 emeletes, többfunkciós épületekkel tarkított új városrészt alakítanak ki. A multifunkciós házak földszintjén üzlethelyiségek, boltok működhetnének, az emeleteken pedig lakások lennének. Az új városrészben értékesítendő telkeket a város közművesíti, illetve a szükséges tereprendezési munkálatokat is elvégzi. A 37 millió koronás beruházás két lépésben valósul meg. Az első szakasz költségeit az önkormányzat az építésügyi és régiófejlesztési minisztériumtól kapott 3,75 millió koronás támogatásból és saját forrásokból fedezi. Az építkezés második szakaszának finanszírozására a város pályázatok útján próbál pénzt szerezni az európai uniós célalapoktól. Nagyidai Balázs, a városi hivatal építésügyi osztályának vezetője elmondta, hogy az elmúlt években már kidolgozták a részletes terveket, beszerezték az összes szakhatóságtól a szükséges engedélyeket, illetve a fölmerült tulajdonjogi vitákat is rendezték. Az új városrészben néhány telek már gazdára talált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?