Új buszmegálló és parkoló épül Királyhelmecen

Királyhelmec |

<p>A bodrogközi településen a napokban megkezdődött a Kaposi utca körüli közterek modernizációjának második szakasza, a városnak ezen a részén új buszmegállót és parkolót is építenek.</p>

 

Švistun László, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője korábban lapunknak elmondta, a munkálatokat eredetileg 600 ezer euró felhasználásával egy 2010-ben készített pályázat részeként végezték volna el. Mivel később kiderült, hogy az igényelt állami támogatást – leginkább az akkor még hiányzó városfejlesztési terv miatt – nem kaphatják meg, a település vezetése úgy határozott, a munkálatok költségeit nem pályázat útján elnyerhető hozzájárulásból fedezik, hanem a fejlesztést kisebb munkafázisokra bontva valósítják meg, a kiadásokat pedig saját forrásból állják. Idén tavasszal a felújítás első fázisában kivágták az elöregedett fákat és bokrokat, a közeli bevásárlóközpont melletti parkot pedig teljesen átépítették. Az egyik kocsibehajtót a közlekedés biztonsága érdekében megszüntették, biztosították a lakóházak könnyebb megközelíthetőségét, így új kocsibejárókat is építettek. A hivatalvezető elmondása szerint a kivágott mintegy harminc fa helyére közel kétszer annyi új fát ültetnek ki, és parkosításra, valamint a zöldövezet bővítésére is sor kerül.

Megkezdődött a felújítás második szakasza, melynek során a régi köztemető mellett kilenc gépkocsi befogadására alkalmas parkoló épül, illetve leállósávval kibővített új buszmegálló is készül. A hivatal területfejlesztési osztályán kapott tájékoztatás szerint az utak és járdák újraburkolását azonban a közeljövőben még nem végzik el, erre csak a csatornahálózat kiépítése után lesz lehetőség. A város a Kaposi utca környéki közterületek modernizálására az idei költségvetésben mintegy 80 ezer eurót különített el, és a nemrég egy sikeres pályázat útján elnyert 3000 eurós támogatásból a zöldövezet revitalizációjához szükséges növényeket is megvásárolhatta.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?