Új buszállomást és taxidrosztot is létesítene a vasútállomásnál Párkány

74 ezer euróba került az útfelújítás Párkányban
Párkány |

Korszerűbbé, rendezettebbé és kulturáltabbá alakítaná a vasútállomás környékét Párkány, egyúttal a tömegközlekedési gondokat is enyhítené.

Új buszmegállók, bővített autóparkoló, a taxik részére pedig kijelölt, külön megállóhelyek – ez szerepel Párkány tervei közt, melyekkel a vasútállomás közvetlen környékét szeretné komfortosabbá, tisztábbá és átláthatóbbá tenni. A fejlesztéseket ugyanakkor évek óta az is akadályozta, hogy az állomási részen a városnak nincs olyan saját területe, ahol mindez megvalósítható. Párkány a Szlovák Államvasutakkal tárgyal a megoldásról, több lehetséges helyszínről egyeztettek már.

Két telket kínáltak fel

A vasút eddig két területet ajánlott fel az önkormányzatnak. Az egyik telek a Téglagyári út mellett, Nána felé található, de ezt a város nem szeretné bérbe venni, mert túl messze van a vasútállomás épületétől.

„Ez nem igazán felel meg, mert a téglagyári úti parkolóról nem is lehetne egyenesen megközelíteni a vasútállomás épületét, sőt, körbe kellene menni a már most létező parkolón, ráadásul ott még egy lerakodó is van. És ez messze van az állomás bejáratátólˮ – mondta el lapunknak Folk Róbert, a városháza fejlesztési osztályának vezetője.

A másik felajánlott telek pedig az állomás mellett van, ahol most egy volt vendéglő romos épülete áll. A vasút azt szeretné, ha a város itt alakítana ki autóparkolót, a buszállomás pedig maradna az eddigi helyén. Párkány viszont épp itt szeretne új buszmegállókat, a jelenlegi buszállomáson pedig csak autók parkolnának – ez utóbbi terület ugyanis magántulajdonban van.

Több parkolóhely lehetne

„Szerintünk jobb lenne, ha az új helyre kerülnének a buszmegállók, azon a területen pedig, ahol most a buszok és az autók is parkolnak, csak autós parkoló létesülne, mert ezzel rögtön a duplájára nőne az autóparkoló befogadóképessége. Tudomásom szerint az autóbusz-közlekedési társaság öt megállóra tartana igényt az új helyszínen. Idén kétszer is tárgyaltunk a Szlovák Államvasutakkal, körvonalazódik a megegyezés. Számunkra az a fontos, hogy a tömegközlekedés színvonalát emeljük, ez közérdek. A jelenlegi állapotokon az is sokat segít majd, ha bevezetjük a Párkány–Esztergom kerékpárkölcsönző rendszert, mert épp a vasútállomásnál lesz a legtöbb biciklis dokkoló ” – taglalta az osztályvezető.

Az még kérdéses, hogy végül is hol, mi lesz, és egyelőre a város a bérleti díj mértékéről sem állapodott meg a vasúttal. Párkány viszont új, elkülönített megállóhelyeket létesítene a vasútállomás mellett a taxiknak is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?