Új arculatot kap Galánta központja

Galánta |

<p>Július 19-én kezdődött, s várhatóan novemberben fejeződik be Galánta központja egy részének felújítása. A munkálatok összköltsége 1,65 millió euró, a város ezen kívül további két, a város arculatának megújítását célzó projektet is futtat.</p>

Az építési és területfejlesztési tárca által még tavaly jóváhagyott beruházás a Városi Művelődési Központ előtti tér, az ott található kisebb épületek, az Univerzál üzletközpont előtti terület valamint a Béke tér arculatának felújítását célozza. A város vezetése június 30-án kötött szerződést a pozsonyi Reding Rt.-vel a munkálatok kivitelezéséről. Peter Kolek, a városi hivatal szóvivője elmondta: a projekt részét képezi az út és a parkoló felújítása, az autóbusz-megálló építése, ugyanakkor új, fedett vásárteret hoznak létre, s megújulnak a városközpont nyilvános illemhelyei is. A városi képviselő-testület határozata értelmében sor kerül a Fő út menti járdák, illetve a Kodály Zoltán utca felújítására is, ám erre a városnak 210 ezer euró hitelt kellett felvennie.
„Mivel a költségvetés összeállítása során nem számoltunk ezzel a beruházással – mondta Peter Kolek –, hitel felvételéhez kellett folyamodnunk. A város anyagi lehetőségei jelenleg meglehetősen korlátozottak.” A városok és falvak a Területi Operációs Program keretében terjeszthettek elő a települések arculatának megújítását célzó projekteket. A pályázat egyik feltétele az önkormányzati önrész vállalása volt; a pályáztató másik feltételként a munkálatoknak a szerződés aláírásától számított két éven belüli kivitelezését jelölte meg. Az adóvisszatérítés részleges elmaradása miatt több kisebb település elesett ettől a lehetőségtől, értesüléseink szerint néhány önkormányzat hitel segítségével próbál megfelelni a kiírás feltételeinek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?