„Ugyanolyan kedves és nyílt leszek, mint eddig”

A múlt héten szombaton volt a világ tán legrangosabb szépségversenye, a Miss Universe a szlovákiai fordulója. A több mint ezer jelentkező közül a döntőbe csak a legszebb tizenkét lány juthatott be, köztük egy magyar lány is, a somorjai Németh Gabriella.

A múlt héten szombaton volt a világ tán legrangosabb szépségversenye, a Miss Universe a szlovákiai fordulója. A több mint ezer jelentkező közül a döntőbe csak a legszebb tizenkét lány juthatott be, köztük egy magyar lány is, a somorjai Németh Gabriella. Számára a verseny jól indult, ugyanis néhány nappal a megmérettetés előtt a sajtó képviselői őt találták a legszebbnek, így ő kapta a Miss Media címet.

Gabi elmondta, az újságírók döntése után az addig felhőtlennek mondható viszony érezhetően hűvösebbé vált, de személyeskedésre szerencsére nem sok idő maradt, mivel a sajtóbemutató után a Nemzeti Teniszközpontban folytatták a felkészülést. A csarnokban még soha nem állt ekkora színpad, az élő közvetítés miatt semmit sem lehetett a véletlenre bízni, hajszálpontosan be kellett állítani a fényeket és a kamerákat, nekik pedig minden újraállítás alkalmával meg kellett ismételni a koreográfiát, hogy a rendező lássa a végeredményt. ĺgy a lányoknak fárasztó három napjuk volt. Reggel kilenctől este tízig gyakorolták azt, amit szombaton egy ország láthatott.

Gabriellát a szépségversenyre sárga ruhába öltöztették. Noha kedvenc színei közé inkább a fehér és a piros tartozik, mégis díjazta a sárga ruhákat, mivel azok a képernyőn nagyon jól mutatnak. Úgy látszik, a nézők is hasonlóan gondolkodtak, mivel Gabi az újságírók díján kívül a közönségét is megszerezte. Több mint húszezren voksoltak rá sms-ben; ez a szám példátlan a verseny eddigi történetében. Igaz, a korona végül nem az ő fejére került, de még csak 19 éves, jó pár szépségversenyen indulhat még...

A csillogó, örömódás díjkiosztó után azonban hangulati mélypont következett, ezt a nézők már nem láthatták. Több lány számított rá, hogy a mellékdíjak közül legalább egyet elvisz, az összesen kiosztható kilenc díjon azonban négy lány osztozott. Azok, akik üres kézzel távoztak, nehezen viselték a kialakult helyzetet. A lányok órákra eltűntek, csak hajnaltájt kezdődött valami buliféle, ami aztán a vártnál sokkal jobban folytatódott. Vasárnap reggel a díjak tényleges átadása után mindenki felszabadultabban, vidáman távozott.

Gabi a verseny után több száz sms-t és telefonhívást kapott, de – ahogy ez ilyenkor lenni szokott – fotózásra is természetesen több felkérést kapott. Lehet, hogy a közeljövőben valamelyik televíziós csatornán láthatjuk őt viszont, ugyanis több tévétársaság is felfigyelt rá: túl azon, hogy jól mutat a képernyőn, szép a hangja is, és jó a „szövege”. Ennek ellenére úgy gondolja, a verseny lényegileg semmit nem változtatott életében. „Ugyanolyan kedves és nyílt leszek ezután is, mint a verseny előtt voltam” – mondja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?