Ugandai árvákon segítenek a gyűjtéssel

Kassa. Május 19-én, hétfőn kezdődik meg a városban A kék gomb hete elnevezésű jótékonysági akció, melyet az Unicef szervez. Idén Uganda a célpont, 12 ottani iskola 6200 tanulója számára szeretnék biztosítani az ivóvízzel való ellátottságot. Az iskolák az ország északi és nyugati részén vannak.

Kassa. Május 19-én, hétfőn kezdődik meg a városban A kék gomb hete elnevezésű jótékonysági akció, melyet az Unicef szervez. Idén Uganda a célpont, 12 ottani iskola 6200 tanulója számára szeretnék biztosítani az ivóvízzel való ellátottságot. Az iskolák az ország északi és nyugati részén vannak.

Uganda, ez a kis afrikai ország már felvette a harcot korunk egyik legveszélyesebb betegségével, az AIDS-szel, ám más frontokon is kemény küzdelmet folytat. Az ország északi részén még nincs béke; az „isteni ellenállás hadserege” nevű mozgalom és a kormány közötti konfliktus húsz évre nyúlik vissza. A béketárgyalások folynak ugyan, ám a mozgalom vezetője még nem volt hajlandó aláírni a fegyvernyugvást.

A háború és a betegség egyaránt sújtja az ugandai gyerekeket, kétmillióan vesztették el szüleiket, nagyrészt épp az AIDS következtében. A csonka családokban rendszerint a legidősebb gyerek neveli kisebb testvéreit. Ez a feladat sok áldozatot követel a néha tízévesnél is fiatalabb családfenntartóktól. Nemcsak iskolai tanulmányaikat kell abbahagyniuk, és megalázó körülmények között munkát végezniük, hanem gyakran szexuális zaklatás és erőszak célpontjai is. Az Unicef segélyakciója épp a szülők nélkül élő gyerekek helyzetének javítására irányul.

A kék gombot – a földgömb és a boldog gyermekkor szimbólumát – önkéntesek árulják majd a szlovákiai városok utcáin és a nagyáruházakban. Az adakozók SMS elküldésével is segíthetnek, ha a 844-es telefonszámra küldenek bármilyen rövid szöveges üzenetet május 31-ig. Az SMS értéke harminc korona. Adományok utalhatók át a VÚB 1671884251/0200 bankszámlaszámra is, a szükséges 0308-as számkód (variabilný symbol) megadásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?