Turistakomp a megoldás?

Vajka |

<p>Turistakomp közlekedne Magyarország és Szlovákia között Bős közelében, a Duna régi medrében. Nagyszombat megye és GyőrMoson-Sopron megye, valamint az érintett régiók önkormányzatainak összefogásával európai uniós projektet készítenek elő decemberre.</p>

A Szigetköz és a Csallóköz között a Duna elterelése, azaz 1991 óta nincs vízi összeköttetés. Így az ott lakók kénytelenek kb. hetven kilométert kerülni. A folyón ezzel szemben 15-20 perc alatt át lehetne kelni, ezért született meg a komp indításának ötlete, amelyhez segítséget nyújthat az Európai Unió Interreg pályázati alapja. Az elképzelés alapján saját kompot venne a két régió, amely Bős és Dunaremete között közlekedne.

Álló Donát, a kiscsallóközi Vajka polgármestere is részt vett az előzetes tárgyalásokon, amelyen a megyéken és önkormányzatokon kívül a somorjai Fejlesztési Ügynökség is érintett volt. „Én Dunakilitit javasoltam Dunaremete helyett, mert ott mindössze 200-300 méter széles a Duna, és mindkét oldalon, így Doborgaznál is megvannak a szükséges infrastrukturális feltételek. De így is örülünk a kezdeményezésnek, mert az egyre növekvő turistaáradatnak köszönhetően mindenképpen kihasznált lenne a komp, és előnyös lenne a környéken élők számára is“ - nyilatkozta lapunknak Álló Donát.


Farkas László, a dunaszerdahelyi körzeti hivatal igazgatója tájékoztatása szerint még csak egy tárgyalás volt az ügyben, a következőre november 5-én kerül sor. A komp a bősi vízerőmű közelében működne. A határon átívelő együttműködésben több szervezet is érintett, a projektet decemberben kell benyújtani az illetékes szervekhez, pozitív elbírálás esetén 2010-ben valósulna meg az elképzelés. (B. Józan Mónika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?