Tudományosan a falfirkákról

A rendőrök azért morognak, hogy ők nem futóversenyzők, a bérlők azért, mert az önkormányzatnak nincs pénze a firkák eltüntetésére, a környezetvédők pedig azért, mert szerintük minden érdekelt felelőtlenül kezeli ezt az újkori adrenalinsportot.

Bár hozzánk csak a rendszerváltás után gyűrűzött be a graffiti, és máig jobb a helyzet, mint néhány nyugati országban, egy polgári társulás az Egyesült Államok pozsonyi nagykövetségével karöltve amerikai szakembereket hívott a helyzet elemzésére és a jogi háttér megvilágítására. Robert N. Hills a Maryland államban működő Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, és egyik „szakterülete” épp a graffiti.

Cél a megelőzés

Hills úr két nagyvárosban, Pozsonyban és Kassán találkozott városvédőkkel, építészekkel, a hatóság, az önkormányzat és a civil szervezetek képviselőivel. A lefordíthatatlan nevű, főként műemlékvédelemmel és felvilágosító munkával foglalkozó Národný Trust Slovenska Rudolf Chmel kulturális minisztert nyerte meg fővédnöknek, mivel szerintük a graffiti elsősorban kulturális probléma.

A konferencián azonban kiderült, hogy ez a kérdés komplexebb, mint hittük, hiszen környezetvédelmi, kriminálpszichológiai, szociális, jogi, és persze kulturális aspektusai is vannak. Ha pedig elmaradnak a megelőző intézkedések, nemsokára úgy néz majd ki Kassa belvárosa, mint Prága VI. kerülete 2000-ben, a nagy antigraffiti-program beindítása előtt.

A prágai példa

Az új évezred lelkes fiatal polgármestert és új hozzáállást hozott a cseh főváros említett kerületében, ahol alaposan tanulmányozták a graffiti-problémát, majd a megoldáson kezdték törni a fejüket.

„A kerület hozzávetőlegesen tízezer objektumának egyharmadán, azaz háromszázötven házon találtunk falfirkákat. Ez nem tűnik soknak, ám a graffitik szembetűnő helyeken voltak, közel 3000 négyzetméteren. A vizsgálat során kiderült, hogy az elkövetők 15-25 év közötti fiatalok, nagyrészt középiskolások. Érdekes módon többségük rendezett családi körülmények között él, a szülők dolgoznak, a gyerek rendesen jár iskolába. A falfirkák zöme éjfél és éjjel két óra között születik” – tudtuk meg Tomáš Chalupa polgármestertől, aki az állami és a városi rendőrséget, valamint magukat a lakókat is bevonta a megelőző akcióba. A kerületet harminckét körzetre osztották, a lakók pedig megkapták egy-egy konkrét „graffiti-rendőr” mobilszámát. Ha munka közben érték a firkászokat, azonnal riaszthatták az illetékes rendőrt. Ezzel egy időben huszonnégy térfigyelő kamera is pásztázta az utcákat. „A srácok hamar kifigyelték, hol vannak kamerák, és attól kezdve csuklyával a fejükön firkáltak tovább. Ez a módszer tehát nem igazán vált be. Jobban működött a motivációcsökkentés, amikor azonnal eltávolítottuk a falakról a graffitiket. A firkászokat elkedvetlenítette, hogy műveik nem maradnak meg, ezért más felületeket kerestek, a rendbe hozott falak pedig sokáig tisztán maradtak” – meséli Tomáš Chalupa, hozzátéve, hogy a háztulajdonosokat sem volt nehéz bevonni a védekezésbe. Annál is inkább, mivel a speciális, „anti-graffiti” – festéket, amelyről könynyen eltávolítható a falfirka, az önkormányzat ingyen bocsátotta rendelkezésükre. Feladatuk ettől kezdve már csak a felületek tisztán tartása volt.

Az akció eredményeképp két év múlva már csak 38 összefirkált házfalat találtak a kerületben, jelenleg pedig tizenhét helyről kell eltávolítani a „tag”-eket.

Az amerikai valóság

A tengerentúlon mostanában szintén a „tag”, azaz a szignózás van divatban, az alkotók odaát sem pepecselnek igényes rajzokkal, megelégszenek saját betűjelük felfújásával. Ha azonban rajtakapják őket, szigorúbb büntetést kapnak, mint szlovákiai kollégáik. Amerikában ugyanis nem kihágásnak, hanem bűncselekménynek számít az épületek megrongálása, a megtorlás pedig pénzbírság, a jogosítvány bevonása, valamint közmunka lehet. Ez utóbbinak megszégyenítő célja is van, ugyanis az elkövetőnek kell lefestenie az általa összerondított falat. „Ennél is fontosabb a kommunikáció, a nevelő munka. Az, hogy a srácok felfogják: rosszat tesznek. Az értékszemlélettel sokuknál bajok vannak, nem tudják, mi a rossz és mi a jó. Főleg akkor, ha a reklámokban, klipekben naponta látnak graffitiket” – mondta Robert Hill, aki szerint a multicégek sem mérlegelnek eléggé, amikor a fiatal fogyasztókat célozzák meg. A környezetvédő szervezetek tiltakoznak ugyan ez ellen, de kevés sikerrel.

„Az 1993-ban tetőző hip-hop hullám falfirkászai ma a reklámügynökségek kreatív igazgatói. Ők így hirdetik a terméket a fiatal fogyasztóknak” – tárja szét a kezét Hill úr, aki eddig tizenöt amerikai nagyvárosban segített rendet teremteni graffiti-ügyben. Szerinte Kassán egyelőre tűrhető a helyzet.

Az ország legnagyobb műemlék-belvárosa

Mást mondanak a kerületi műemlékvédő hivatal illetékesei. Kristína Markušová igazgatónő szerint a tag-ek nem csupán csúnyák, de sokszor helyrehozhatatlanul rongálják a régi épületek falait. Az eltávolítás során ugyanis sérül az eredeti falfelület, a fából készült régi kapukról pedig szinte lehetetlen eltávolítani a festékszórók nyomait. „A belvárosi templomokat eddig szerencsére megkímélték, de sok műemlék épületen rendszeresen megjelennek a firkák. Főleg a nagy, összefüggő felületek hatnak hívogatóan, a stukkós, díszített falakat nem kedvelik. A frissen festett felületeket szintén érintetlenül hagyják, az elhanyagolt objektumokra szívesebben firkálnak” – foglalta össze tapasztalatait Markušová, aki főleg a polgári értékrendet hiányolja a városban, és azt szeretné, ha Kassának nem lakói, hanem polgárai lennének. A műemlékvédők az elrettentés hívei: a vonatkozó törvény értelmében egy-egy történelmi épület megrongálásáért akár 100 ezer koronás pénzbírság is kiróható. Lenne. Ha a rendőrök tetten érnék az elkövetőket, a műemlékvédelmi hivatal pedig kihágási eljárás keretében eredményesen alkalmazná az említett törvényt. Erre azonban kevés példa akad, jelenleg a kihágásért kiróható 2000 koronás pénzbírság a leggyakoribb.

Hazánkban egyébként Kassán található a legnagyobb kiterjedésű összefüggő műemlék-városközpont. A belváros szinte valamennyi objektuma védett, ám a bérlőket és a tulajdonosokat ez nem igazán zavarja. Fúrnak-faragnak, átalakítanak, ízléstelen reklámtáblákkal aggatják tele az ódon falakat, és sok esetben utólag kell eltávolíttatni velük e kétes kreativitás eredményét.

A kerületi műemlékvédelmi hivatal igazgatóhelyettese szerint komplex szemléletmód-váltásra lenne szükség. Radoslav Mokriš kötelezővé tenné az említett anti-graffiti bevonatok használatát, és hiányolja a témában a termékeny társadalmi vitát. „A szlovák társadalom még mindig nem érett meg arra, hogy bűncselekményként kezelje a műemlékek szándékos rongálását. Vannak, akik egyenesen művészetnek tekintik ezt a dolgot. Amíg a tulajdonosok büntetlenül építhetik át ezeket az objektumokat, nem is várhatjuk, hogy az illetékesek komolyan vegyenek néhány falfirkát” – véli a műemlékvédő. Mokriš úr szerint a valódi pusztítás mélyebb gyökerű, a vállalkozók általában nem zavartatják magukat néhány patinás rézkilincs, vagy több száz éves ajtó miatt, hanem gyorsan kidobják, és modern üvegajtót tesznek a helyére. Arra pedig csak kevesen gondolnak, hogy lemosható, antigraffiti falfestéket is vásárolhatnának a boltban.