Tribünfelújítás és testvértelepülési együttműködés aláírása Királyrévben

Királyrév
Királyrév |

Átadták az augusztusi viharban megrongálódott futballpálya felújított tribünjét, és a magyarországi Győrsövényházzal testvértelepülési megállapodást írtak alá vasárnap Királyrévben. 

Az 1100 lakosú galántai járásbeli településen tavaly augusztus elején hatalmas vihar söpört végig. 

Felújítás több forrásból

„A tribün tetejét úgy leszakította a szél, mint amikor kinyitunk egy konzervdobozt. A keletkezett kár 33 ezer euró volt, ami egy olyan kis költségvetésű községnek, mint a miénk, komoly fejtörést okozott: a biztosító sajnos csak az összeg egyharmadát fizette ki, több mint ezer eurót sikerült jótékonysági rendezvényen összegyűjteni, Nagyszombat megyétől kaptunk támogatást a krízisalapból, a többit önerőből kellett kifizetni” – mondta el Agócs Gergely, Királyrév polgármestere. Hozzátette, mindenképpen szerették volna, ha a lelátó elkészül a labdarúgó-bajnokság kezdete előtt, illetve azért is igyekezniük kellett, mert tető nélkül ázott be az épület, és félő volt, hogy még nagyobb lesz a kár. 

Közös pályázat

Az átadást együttműködési szerződés aláírásával kötötték egybe. „Nem egész egy évvel ezelőtt egy Győr-Moson-Sopron megyei településsel, Győrsövényházzal vettük fel a kapcsolatot, mivel az Európai Unió Interreg pályázatán két szomszédos megyében lévő települések közös projektjeit támogatja. Ma egy barátságos meccset játszik a két település csapata. A Generációk együttműködése című közös pályázaton 50 ezer eurót nyertünk, amelyet kulturális rendezvények szervezésére fogunk felhasználni. Az együttműködést az oktatás, az önkormányzat és a helyi szervezetek szintjén is szeretnénk kiterjeszteni” – részletezte a község polgármestere. A tribün átadásán részt vett a testvértelepülés küldöttsége, Hokstok Imre polgármester, Hancz Gábor alpolgármester és Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke. Az épületet Elek László esperes szentelte fel. 

Kevesen csatlakoztak

Berényi elmondta, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat éppen azért hozta létre a krízisalapot, hogy a királyrévihez hasonló természeti csapásokkor segítséget tudjon nyújtani.

„Az alap lényege, hogy a megye települései havonta lakosonként 50 centet fizethetnek be, és ha nem várt esemény éri azokat, támogatást igényelhetnek. A Galántai járásban csupán 5-6 település tagja az alapnak, mert valószínűleg kidobott pénznek tekintik a település vezetői a havi hozzájárulást, ilyenkor azonban megmutatkozik, hogy mégsem kidobott pénz”

– fogalmazott a megye alelnöke.

Hokstok Imre, Győrsövényház polgármestere elmondta, Győrsövényháznak már hosszú ideje van szlovákiai magyar településsel, Tejfaluval testvértelepülési kapcsolata, de a falu közigazgatási helyzete miatt soha nem tudtak uniós pályázatot beadni, mert nem két szomszédos megyében fekszenek a települések. „Kerestünk egy olyan települést, amellyel nemcsak együttműködhetünk, hanem sikeresen pályázhatunk is, így kerültünk Győr-Moson-Sopron megye elnökén, Németh Zoltánon keresztül Királyrévhez. Elsősorban a civil szervezetek, de természetesen az önkormányzat és az iskolák is tervezik az együttműködést” – mondta el a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?