Továbbra is válságos az állapota a pozsonyi gázolás egyik sérültjének

Zoch utcai gázolás

Továbbra is válságos az állapota a vasárnap a Zoch (Zochova) utcai buszmegállóban történt tragikus baleset egyik sérültjének.

Mesterséges altatásban tartják. „Orvosaink mindent megtesznek, hogy megmentsék az életét" – mondta a TASR hírügynökségnek Eva Kliská, a Pozsonyi Egyetemi Kórház (UNB) szóvivője.

Két másik pácienst, akiket a baleset után szintén az egyetemi kórházba szállítottak, közepesen súlyos sérülésekkel ápolnak. „Egyiküket megműtötték, az operáció sikerült" – tájékoztatott Kliská.

Öt ember meghalt és többen megsérültek abban a balesetben, amelyet egy ittas sofőr okozott, amikor a buszmegállóban várakozó emberek közé hajtott. Az áldozatok között vannak a pozsonyi Comenius Egyetem és a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem hallgatói is.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?