Továbbra is kevés a hely a szenci óvodákban

<p>Szenc. Továbbra is kevés a hely a szenci óvodákban, az alapiskolák kapacitása még megfelelő. Már idén lépéseket tesznek azért, hogy a jövőben elég hely legyen az iskolákban, most ez a város egyik legfontosabb feladata. Csökkentették az igényelhető támogatások összegét.</p>

BARTALOS ÉVA

„Kevés a hely a szenci óvodákban, a 2013/2014-es tanévben helyhiány miatt 102 gyereket nem vehettünk fel. Idén átalakítjuk a pénzügyminisztérium egykori nyaralóját, óvodát alakítunk ki benne. Európai uniós támogatásért is pályázunk a Kassai utcai óvoda bővítésére” – tájékoztatta lapunkat Martina Ostatníková, a járási székhely szóvivője. Hozzátette, az iskolákban még nem jelent gondot a sok gyerek. „Az alapiskolákban még elég hely van, de már idén lépéseket teszünk azért, hogy a jövőben se legyen gond az alapiskolai férőhelyekkel” – folytatta a szóvivő. A tervek szerint a Malom utcai alapiskolát bővítenék ki. A szóvivő a Sme napilapnak elmondta, az idei költségvetés tervezetében a kiadási követelmények meghaladták a város bevételeit, az óvodákat viszont üzemeltetni kell, ezért kellett csökkenteni a támogatásokra szánt összeget.

Csökkentették a sport-, kulturális, szociális, oktatásügyi tevékenységek és az egyházak támogatását.

A sportra 100 ezer eurós támogatást hagyott jóvá a város, 87 ezer euróval kevesebbet, mint tavaly. Juraj Gubáni, a sportbizottság elnöke lapunknak korábban elmondta, számoltak a csökkentéssel, de nem gondolták, hogy ilyen hirtelen zuhan a támogatás összege. Sportklubok megszűnése ugyan nem fenyeget, de előfordulhat, hogy mivel kisebb a támogatás, nem lesz lehetőség rangos versenyek megszervezésére.

A kulturális tevékenységeket 40 ezer, a szociális szférát 15 ezer, az iskolákat 7000, az egyházakat 1000 euróval támogatja a város. A szóvivőtől megtudtuk, 56 támogatást igénylő kérvényt regisztráltak, a pénz elosztásáról a képviselő-testület dönt áprilisban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?