A keleti régióhoz, Kassához és a helyi alkotókhoz fűződő történelmi iratokkal gazda-godott a kassai Bocatius egyetemi könyvtár gyűjte-ménye.
Történelmi iratokkal gazdagodott a könyvtár
A keleti régióhoz, Kassához és a helyi alkotókhoz fűződő történelmi iratokkal gazda-godott a kassai Bocatius egyetemi könyvtár gyűjte-ménye. A különleges példá-nyokat a Kassa Megyei Önkormányzat hozzájárulá-sával kapták.
Kassa
Erika Palagyiová, a könyvtár regionális osztályának vezetője elmondta, a régi nyomtatványokat, könyveket, grafikákat és térképeket hazai és határon túli forrásokból szerezték be. „A legrégebbi darab 1718-ból, az összes többi a 18. és 19. századból származik” – mondta Soňa Jakešová, a könyvtár igazgatója. Hozzátette, mindezek mellett néhány 17. századbeli könyvre is szert tettek, melyek főleg a kassai nyomdászok munkáját dicsérik. Szintén értékes darabok a Kassát és környékét – Jászót, Szaláncot és Tornát – ábrázoló grafikák, de igazi különlegesség az 1805-ből származó Torna vármegye térképe, és az Abaúj-Torna vármegye Kassát ábrázoló térképe is. „Az új darabok között szerepel egy fiatal férfiaknak szánt kézikönyv, illetve egy, az 1730-as évekből származó, földművelési, hal- és állattenyésztési tudnivalókat tartalmazó nyomtatvány” – magyarázta Palagyiová. Egyedi darab az a 17. századi, kézzel írott példány is, mely különféle művek gyűjteményét tartalmazza. „Ebben a kötetben olyan latin, magyar, német és szlovák nyelvű írások szerepelnek, melyek sosem jelentek meg nyomtatásban” – zárta a könyvtár regionális osztályának vezetője. (TASR, nr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.