Tornagyőztest leckéztettek

Nagyszombat/Dunaszerdahely. Szombaton és vasárnap a nagyszombati sportcsarnokban zajlott az utánpótlás korosztályú futballisták rangos teremtornája, a 12. Stacho-kupa. Ezen a nyugat-szlovákiai kerület tizenkét járásának korosztályos kollektívája (1994-es születésű gyerekek és fiatalabbak) mérte össze tudását.

Nagyszombat/Dunaszerdahely. Szombaton és vasárnap a nagyszombati sportcsarnokban zajlott az utánpótlás korosztályú futballisták rangos teremtornája, a 12. Stacho-kupa. Ezen a nyugat-szlovákiai kerület tizenkét járásának korosztályos kollektívája (1994-es születésű gyerekek és fiatalabbak) mérte össze tudását. A szervezők az együtteseket két hattagú csoportba sorolták be, a csapatok körmérkőzéses rendszerben vetélkedtek a továbbjutást biztosító 1–3. helyezésért. A Dunaszerdahelyi járást képviselő válogatott címvédőként a negyedik helyen zárta a megmérettetést. A Lépes György, Illés Attila edzőpáros vezette csallóköziek két vereséggel kezdték szereplésüket a B csoportban, a folytatásban javítottak, csoportharmadikként kerültek a hatos döntőbe. Ott két győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel csupán orrhosszal maradtak le a dobogóról. „Főleg a vasárnapi párharcokon játszottak jól a mieink. Tavaly összeforrottabb, egyéniségekkel megtűzdelt kollektívával szerepeltünk a tornán. Ezúttal főleg küzdeni tudásban játszottuk a prímet. Sikerünk értékét növeli, hogy sikerült két vállra fektetnünk az új kupagyőztest” – summázta a csallóköziek helytállását az edzőkettős fiatalabb tagja, Illés Attila.

A Stacho-kupán ezúttal a privigyeiek diadalmaskodtak a nyitraiak és a nagyszombatiak előtt. A Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség tizennégy fős kollektívájába a szakvezetők a legtöbb játékost, szám szerint ötöt, a bősiektől nevezték. A csallóköziek névsora: Szamaránszky Tamás, Kovács Bence, Csomor Richárd, Bott Szilárd, Darnai László (bősiek), Roman Novotný, Világi Gábor, Kuczman Alfréd (légiek), Deszkás Dániel, Czíferi Krisztián (csenkeiek), Peller Kevin (nagymagyari), Kulacs Máté (nagymegyeri), Károlyi Róbert (ekecsi), Dórák Dávid (egyházkarcsai).

A Dunaszerdahelyi járási válogatott eredményei – csoportmérkőzések: Dunajská Streda–Topoľčany 0:1, Dun. Streda–Levice 0:2, Dun. Streda–Nové Zámky 1:1, a csallóköziek gólszerzője: Csomor, Dun. Streda–Komárno 5:0, g.: Csomor 2, Kovács, Peller, Novotný, Dun. Streda–Považská Bystrica 2:1, g.: Peller, Világi. A döntőben: Dun. Streda–Prievidza 2:0, g.: Peller, Károlyi, Dun. Streda–Topoľčany 2:0, g.: Világi, Csomor, Dun. Streda–Nitra 0:1, Dun. Streda–Levice 1:1, g.: Világi, Dun. Streda–Trnava 1:1, g.: Károlyi. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?