Torkig vannak a magánorvosok

Kassa. „Torkig vagyunk az egésszel” – foglalta össze velősen a magánorvosok álláspontját az egészségügy problémáival kapcsolatban Andrej Janco, a Szlovák Szakorvosok Uniójának elnöke.

A magánpraxist folytató szakorvosok és általános orvosok az egyes orvosi eljárásokért megállapított egészségbiztosítói díjszabás kétszeresét követelik.

Mivel a magánorvosok szerint hiányzik a minisztérium és az orvostársadalom közötti kommunikáció, nyilvános vitát szeretnének. Ha nem sikerül megszervezni, és az egészségügy helyzete sem változik, az erőteljesebb megnyilvánulásoktól sem riadnak vissza. Janco szerint az illetékesektől bármely kifogásra legfeljebb a következő válasz érkezik: „Nekünk nem így tűnik”. Bár sztrájkba nem léphetnek az emberi élet mentésére felesküdött orvosok, megtalálhatják a tiltakozás hatékony formáját. Nekik is joguk van ugyanis orvoshoz menni, betegek is lehetnek, és könnyen előfordulhat, hogy rövid időn belül egyszerre sokan kívánják majd ellenőriztetni egészségi állapotukat, és munkavégzés helyett a maguk „bajával” szeretnének törődni.

Az érdekképviselettel nem rendelkező általános orvosok és gyermekorvosok nevében Šte?fá?nia Kuľašová gyermekorvos nyilatkozott. „Az egy betegre eső orvosi vizsgálat ára ötven korona havonta, ennyi pénzért vállalja az orvos a felelősséget a beteg állapotáért és gyógykezeléséért – közölte Kuľašová. – A kötelező éjszakai szolgálatért óránként ötven korona jár. Még a nyári brigádmunkára jelentkező középiskolások is 75 koronás órabérért dolgoznak, pedig végzettségük sincs.” Számításaiból az is kiviláglik, hogy míg az iskolaügyben egy diákra 25 ezer korona a fejpénz évente, az egészségügyben egy beteg évi hatszáz koronát „ér”. Az orvosok munkája így méltatlanul alábecsült, az egészségügyben dolgozók száma alacsony.

Az eredeti módon értelmezett sztrájk mellett a magánorvosok azt is fontolgatják, hogy panaszukkal az alkotmánybírósághoz fordulnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?