<div>Átadták a Svet Zdravia által működtetett kórház felújított radiológiai osztályát, amelyet egymillió euróból újították fel. Az új tomográfkészüléket Tomi Kid Kovács ökölvívó-világbajnok próbálta ki először.</div><div> </div>
Tomi Kid a radiológiai osztály nagykövete
„A felújítás a nyár elején kezdődött. Örülök, hogy a milliós befektetésnek köszönhetően sikerült a kórház színvonalát emelni” – mondta Marián Haviernik, a galántai kórház igazgatója. Az intézmény radiológiai osztályát a legmodernebb diagnosztikai készülékekkel szerelték fel. Üzembe helyezték az új digitális röntgent és két új munkaterületet is létesítenek az osztályon, ahol szonográfiai és mammográfiai vizsgálatokat végeznek. Ennek köszönhetően gyorsabban és pontosabban állítható fel a diagnózis. A kórház első emeletén, a radiológiai osztályon új recepció és váróterem fogadja a pácienseket. „Csak ebben az évben 3,5 millió eurót fektettünk a kórház modernizációjára. Célunk, hogy minőségi egészségügyi ellátást tudjunk nyújtani” – mondta az ünnepélyes avatáson Ľuboš Lopatka, a Svet zdravia igazgatója. Az új osztály nagykövete a galántai származású Tomi Kid Kovács. A boxoló egy akadémia kiépítésén dolgozik. Elmondta, őt is kezelték már az intézményben, de akkor még nem voltak itt ilyen jó körülmények. „Jó látni, hogy fejlődik a kórház, és ha egészségügyi ellátásra lenne szükségük az akadémia növendékeinek, itt jó ellátásban részesülnek” – mondta Kovács.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.