2019-ben is folytatódik a kanyarójárvány Észak-Szlovákiában, a Tőketerebesi járásban. Az esetek száma 2018 szeptemberében kezdett látványosan növekedni, azóta összesen 141-en kapták el a kanyarót a járásban. A TASR-t Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) munkatársa tájékoztatta.
Tőketerebesen még mindig terjed a kanyaró
Sok olyan gyerek kapta el a kanyarót, akik a koruknál fogva még nem kapták meg a védőoltást. A fertőzés főleg ott terjed, ahol kevésbé figyelnek oda a higiéniára. „A fertőzés gócpontja Tőketerebesen és Gálszécsen van" – mondta Račková.
Račková szerint a tőketerebesi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) folyamatos járványügyi vizsgálatokat végez. A hivatal különböző intézkedéseket tesz, nyilvánosan felhívja a lakosság figyelmét a járványra, valamint az oltás fontosságára, tájékoztatja az óvodákat, iskolákat és az egészségügyi ellátást nyújtó intézeteket.
Pozsony megyében is számon tartanak egy kanyarós esetet. Január 16-án érkezett egy beteg Ukrajnából, akinél beigazolódott a kanyaró gyanúja. A beteg repülővel érkezett Szlovákiába.
2018 végén Nyitra megyében is feljegyeztek tíz kanyarós esetet – ötöt a Vágsellyei járásban, hármat a Nyitrai járásban, egyet-egyet pedig az Érsekújvári és a Nagytapolcsányi járásban.
A mostani járványt külföldről hozták be, a többi eset pedig fertőzés miatt alakult ki. Év eleje óta nem jegyeztek fel újabb eseteket Nyitra megyében.
„A Közegészségügyi Hivatal és a regionális közegészségügyi hivatalok is intenzíven figyelik a kanyarós eseteket és a járvány alakulását itthon és a környező országokban is" – tájékoztat Račková.
A kanyaró az egyik legintenzívebb fertőző betegség, amely levegőben terjed, és főleg azokat veszélyezteti, akik nincsenek ellene beoltva. A fertőzés a kötőhártyán és a légutak nyálkahártyáján keresztül jut be a szervezetbe. A betegség első stádiumában, amely általában három-négy napig tart, hőemelkedés, nátha, köhögés és kötőhártya-gyulladás lép fel a betegnél. A második stádiumban aztán kiütések jelennek meg a fül mögött és a tarkón, amelyek fokozatosan átterjednek az arcra, a törzsre és a végtagokra. „A leghatásosabb megelőzés a védőoltás" – hangsúlyozza a Közegészségügyi Hivatal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.