Többször a munkaidő végeztével is maradtak

Érsekújvár/Udvard/Kamocsa. Az Érsekújvári járásban a munkanélküliek közül tavaly 7500, idén eddig összesen 5200 kapcsolódott be közhasznú munkákba. Heti tíz órában, többnyire környezetrendezési munkálatokban vesznek részt.

Érsekújvár/Udvard/Kamocsa. Az Érsekújvári járásban a munkanélküliek közül tavaly 7500, idén eddig összesen 5200 kapcsolódott be közhasznú munkákba. Heti tíz órában, többnyire környezetrendezési munkálatokban vesznek részt. Ennek köszönhetően – a heti egyszeri jelentkezés helyett – havonta egy alkalommal kell felkeresniük a körzeti munka-, szociális és családügyi hivatal állásközvetítőit.

A járási székhely önkormányzata egyelőre félezer embert vont be a városszépítő munkálatokba. Kálazi József, Udvard polgármestere lapunknak elmondta, a községben jelenleg kétszáz közhasznú munkást alkalmaznak, és tavaszszal bőven akad munka számukra. „Részben roma lakosokat is sikerült bevonnunk, de az önkormányzaton kívül a Roma Csillag helyi polgári társulás is kérelmezett a munkahivataltól mintegy húsz embert” – tájékoztatott Kálazi.

A roma szervezet képviselői, Solčan Emília és Munka Mária lapunknak elmondták, a hagyományápolás mellett elsősorban a gyermekek művelődését, szüleik munkára nevelését tartják szem előtt. Kamocsán 36 roma vesz részt közhasznú tevékenységben. A Vág menti településen a közmunkások a májusra elkészülő, kézműves- és cserkésztáborok, kiránduló iskolások szálláshelyéül szolgáló egykori óvodaépület átépítésén dolgoznak. „Ennél több jelentkezőnk is lett volna, egy részük azonban időközben a szükséges munkavállalási engedélyt kezdte intézni a komáromi Nokia gyárba. A közhasznú munkások heti két alkalommal öt-öt órát dolgoznak. Az átalakítás során szívesen vállalják a bádogos- és kőműves munkákat. Ezzel komoly segítséget nyújtanak a településnek. Nem kell drága mestereket fogadnunk néhány apró javítás elvégzéséhez” – tudtuk meg Lukács Valériától, Kamocsa polgármesterétől. A helyi állástalanok részt vesznek a sportpálya és a zöldövezet rendbehozatalában is. „Többször előfordult, hogy a megkezdett tevékenységet a rendszerint 8-tól 13 óráig tartó munkaidő végeztével is folytatták a falubeliek, annyira fontos volt számukra, hogy alapos munkát végezzenek” – mondja elismerően Lukács Valéria.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?